Új Hevesi Napló, 8. évfolyam (1998)
1998 / 1. szám - VERS, PRÓZA - Bassola Zoltán: Külföldi útjaim (naplórészlet)
Szédítő iramba fogott most mozdonyunk. Egy-két villanás, a kerekek őrült kattogása a váltók felett, ez jelezte, hogy átszáguldunk egy-egy állomáson. A lassúbb svájci franciát meg a zwitscher ditsch-et a nagyobb helyeken felszálló franciák gyorsiramú beszéde váltotta fel. Dehogy aludtam el, egy izgalomban voltam, mennyit értek meg a franciák szapora szavából! Pirkadt, mire Párizs külvárosain át a Gare de l'Est-re értünk. "Hotel Bisson, Boulevard des Grands Augustines!" - adtam meg a címet a taxisofőrnek, aki - mintha csak stafétabotot vett volna át a mozdonyvezetőtől - budapesti fogalmakhoz mérten ijesztő tempóban haladt rozoga kocsijával az akkor ébredező nagyváros utcáin át. A Szajna partján álltunk meg egy szerénynek tűnő kétemeletes épület előtt. Utcai szobát kaptam az első emeleten. Amikor az ablakul szolgáló üvegezett ajtót, amelyet az utca felé balkonkorlát-szerű vasrács határolt, kinyitottam, a Szajna túlsó partján ott terült el előttem Párizs. Ahogy tekintetemet jobbfelé fordítottam, néhány száz méterre a Notre-Dame székesegyház képekről már annyira ismert kettős tomyú homlokzatát pillantottam meg. Dehogy tudtam szobámban maradni! Eszembe se jutott, hogy néhány órára lefeküdjem! Sietve megmosakodtam s futottam le Párizst nézni. A Boulevard des Grands Augustins csak egy házsorból áll, a túlsó sor helyén már a Szajna piszkos vize csillog. A kapun kilépve s az úttesten áthaladva egyenest a korláthoz léptem s nekitámaszkodva, tekintetemmel felfelé is, lefelé is végigpásztáztam a folyó mentét. A nap alig emelkedett a látóhatár fölé, finom ködpára lebegett a tengernyi háztető fölött, belőle csak itt-ott emelkedett ki nagyobb épület vagy egy-egy torony. S jobboldalt ott állt méltóságteljesen, szilárdan a Notre-Dame, aminek innen már a Szajna felőli támpillérekkel kiszélesedett egész tömegét átfoghattam tekintetemmel. Az ébredező város első lassú mozdulatainak egymástól alig szételemezhető zaja ott hangzott a ködtakaró alatt. "A Nap, a fény városa" - suttogtam magamban s indultam el jobb kéz felé, hogy közelebbről szem ügyre vehessem a székesegyházat. Ahogy sarkomon megfordultam s hotelem felé tekintettem - talán öntudatlanul is, azzal a szándékkal, milyen ismertetőjelet találok rajta, ha visszafelé jövök -, toprongyos alakot látok kapuja előtt, amint hátáról zsákot vesz le s a kitett szemetes bádogtartályba vállig belebelenyúlva, kenyérdarabokat, ételmaradékokat húz elő. Alig tett néhány lépést tovább, már jött helyére egy másik. Szememmel sorra veszem a kapukat, látom, mindenütt ugyanaz a kép: öreg, bozontos szakállú, torzonborz, meg fiatal, sápadt borostás arcú koldusok, de se vége, se hossza a szemétbe nyúlkáló, zsákot hordó nyomorultaknak. Mindegyik abban reménykedik, hátha még maradt benne valami az ő számára is. "A Nap, a fény városa!" - suttogtam újból magam elé, s keserű volt a szám íze. így mutatkozott be nekem Párizs azon a napsugaras, szép reggelen, ami - úgy hittem, amikor a kapun kiléptem-, mindenki számára egyformán mosolyt, örömet rejteget magában, ahogyan én vártam tőle. Az Eiffel-torony volt első utam célja. Amikor a lift - kétszeri átszállással - felrepített a 300 méteres építmény körbenjárójára, elbűvölt az alattam elterülő látvány. Kirajzolódott az óriási város, csak a térképet kellett magam elé kiterítenem, s betájolhattam rajta magam. A Szajna, az Etoile, az Arc de Triomph, a Champs Elysées, az Obeliszk, a Notre-Dame, a Sacré Coeur, stb., stb. - olvasmányokból, útleírásokból mind megannyi ismerős -, ők voltak azok a kiinduló pontok, amelyek az eligazodást megkönnyítették. Persze nem került erre sor mindjárt az első percekben! Jó időbe telt, amíg a nagyszerű látvány lélegzetelállító varázsa felengedett. A korlátnak támaszkodva bámultam a nyílegyenes sugárutakon mozgó jármüveket - a magasból pirinyó játékszereknek tűntek -, amint beleömlöttek az Etoile-on át a Champs Elysées-be, vagy ahogy megkerülve az Obeliszket, a Madelaine, vagy a Szajna valamelyik hídja felé fordultak. Sokáig, nagyon sokáig tartott, amíg hol az egyik, hol a másik égtáj felé fordulva beteltem az 16 Vili. évfolyam 1. szám - 1998. február
