Új Hevesi Napló, 8. évfolyam (1998)
1998 / 3. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Murawski Magdolna: A zárt világ – mint zárt magány
magunkat, akik a földön élünk. így, kis f-fel, mert ez is az olasz költő általánosító szándékát fejezi ki, akár az eredeti változatban (terra). A föld törvényei mindnyájunkra érvényesek. Az a tény, hogy a fény foglyai vagyunk, egyúttal kifejezi azt is, hogy mindnyájunk élete végzetesen függ az éltető napsugaraktól. Fény nélkül nincsen élet. Abban a pillanatban, mikor ezt megvonják tőlünk, mindnyájan halottak leszünk. S hogy miért száll le olyan hirtelen az éj? Mert életünk olyan percnyi illúzió, végesre szabott kis semmiség, hogy egyetlen pillanat müve, amíg véget ér. Előbb azonban hadd mutassam be saját, első, tökéletlenre sikeredett Quasimodo- fordításomat: Minden ember úgy él a föld színén, hogy napsugár döf át húsán-szívén: majd hirtelen leszáll az éj. S hogy mitől érzem olyan tökéletlennek? Legelőször is adott a ritmus: mindvégig jambikus. Kissé szabadon értelmezve a ritmizálás szabályait, természetesen. XX. századi költőről lévén szó, ebben semmi különös nincsen. Sikerült ugyan átmenteni az ognuno-1 minden ember-ré, de a föld szíve helyett föld színé-t írtam. A napsugár átdöfi az emberi testet, méghozzá a szívén, de kimaradt belőle a sta solo: egyedül áll, azaz magányos. Miben is? Életben és halálban. Mindkét út gyötrelmeit egyedül szenvedjük végig. A földre érkezését és a végső eltávozásét is. Ez a fajta magány is benne rejlik Quasimodo hermetikus világában. Fordításomból egyúttal hiányzik a föld szívé-nek azon utalása is, mely arra enged asszociálni, hogy az ember mindig valami lényeges helyen valónak érzi önmagát, s ha úgy vesszük, ott is vagyunk mindig a Mindenség szívében. A hirtelen beköszöntő éj pedig nemcsak a váratlanul érkező, tragikus véget jelenti. Ha megfigyeljük, milyen lágy a lejtése az utolsó sornak: uu —/uu —/u ed é subito sera. Ezzel szemben az én soraim pattogó jambusai semmit nem fejeznek ki abból a lágy hullámzásból, mely a déli tengerek sajátja, és amely Quasimodo sorain át lüktet, hogy valósággal érezzük a hullámok parthoz csapódását is belőlük. A következő kísérletem sem volt sikeresebb: A föld szívén mindenki csak magányos, átdöfve tartja egy szál napsugár: és már le is szállt némán az éj. Itt már megtalálható a föld szíve is, a mindenki általánosító utalása, némileg egyezik a napsugár által fogva tartott ember tragédiája is, de az utolsó sornak sem a szótagszáma, sem a lüktetése nem stimmel, sőt belecsempésztem a némán szót, mely ugyan nem áll távol az éjszaka csöndjétől, de Quasimodo nem említette. Vagyis locsogtam egy kicsit az eredeti mondanivalóhoz képest. Az első változatban még egy rím is felcsendül, de ez sem követi az eredeti vers csengését, melyben a terra és a sera szavak igen enyhén hangzanak egybe. Quasimodo ezt nyilván nem rímnek szánta, mert hiszen ilyen értelemben ez túl gyenge volna. A második fordításom már rímtelen, és azt az igyekezetei fejezi ki, hogy a vers filozófiai mondanivalójának minden lényeges momentumát szerettem volna "átmenteni" a magyar olvasó számára is. Új Hevesi Napló 37
