Új Hevesi Napló, 8. évfolyam (1998)
1998 / 3. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Lőkös István: Megkésett emléksorok
fejlődésével lépést tartva, a magyar irodalmat, no meg Puskint, Gogolt, Csernisevszkijt, Szaltikov-Scsedrint, Gorkijt, Bemard Shaw-t, Démoszthenészt, s olvasta a modem pszichológia klasszikusát, Carl Gustav Jungot, a filozófus Kant műveit, s a neveléstudomány mesterét, Pestalozzit. Értekezett a tér és idő fogalmáról, máskor a magyar nyelvről, amelynek tanításában maga is klasszikus mester volt. Alábbi sorai mutatják: mennyi szakmai tudással, következetes, de rugalmasságot sem nélkülöző szemlélettel tanította: "A nyelv élő... organizmus. Az élet változás. Ez azonban nem minden esetben előnyös, sokszor káros. Éppen ezért nem szabad tétlenül megvárnunk, míg egy-egy hiba nvelvténnyé válik. Mindig a nyelv vallja kárát, ha nyakára hagyjuk nőni a henye nyelvszokásokat, ha nem tiltakozunk, amíg nem késő, amíg nem színtelenedik el, nem szikkad ki legdrágább kincsünk. Miként a kertészkedő ember megtisztítja a nemes növényt a parazitáktól, úgy kell nekünk is irtanunk a nyelv parazitáit." Ennek mikéntjéről is megszívlelendő ajánlásai voltak: "Védelmezzük, de ne legyünk túlontúl követelők. Az önvédelem szívós ostromot kényszerít a nyelvi hibák ellen, de harci jelszavunk csak a türelem és megértés legyen. Nem ellenséggel hadakozunk. Az ellenfél ezen a területen szívesen győzeti le magát. Tegyük kívánatossá az egészséges, szép magyar beszédet, s a célt elérjük vele." Irodalomóráinak fényét egy-egy mű elemzése jelentette. A Hortobágyon át utazzak bár vasúton, avagy autóval, télen, nyáron, ősszel és tavasszal, mindig eszembe jutnak A puszta télen c. Petőfi-verset elemző órájának mozzanatai. S persze azok az órák is, amidőn Csokonai, Kölcsey, Vörösmarty, Jókai és Arany János müveit interpretálta. Ma is csak bámulattal gondolok vissza - egykori, 1951-53-ban használt tankönyveinket lapozva -, milyen magabiztosan szűrte ki a valódi értékeket számunkra. A "zsdanovi irodalomszemlélet" ballasztjaival terhes könyv lapjairól az ő kalauzolásával elsősorban Csokonai és Fazekas, Kölcsey és Vörösmarty, Petőfi és Arany János, Vajda és Madách, Ady Eridre és József Attila, a világirodalom jelesei közül Puskin, Gogol és Tolsztoj szólott hozzánk, s megtalálta a módját annak is, hogy az akkoriban nemigen divatos, ám valódi esztétikai értékeket hordozó müvekre irányítsa figyelmünket. Márai Sándor és Gulácsy Irén irodalomtörténeti helyét és jelentőségét sejthettük meg egy-egy mellékesnek szánt megjegyzése nyomán, s persze az erdélyiekét is Tamási Árontól, Makkai Sándorig, Nyíró Józsefen át Aprily Lajosig és Kuncz Aladárig. A régi önképzőköri gyakorlat ugyan rég nem virágzott már, de ő egyszer mégis megteremtette ennek atmoszféráját. Azóta fiatalon elhunyt tanítványa, az ifjúsági regényei révén ismert Vitányi János látogatta meg az iskolát, s délután már ott szorongtunk a földszinti osztálytermek egyikében, hogy meghallgassuk Fazekas Mihályról szóló regényének néhány részletét... 1953 őszén, közel négy hónapi távoliét után, elsőéves egyetemi hallgatóként karácsony este érkeztem haza. Azt reméltem, az ünnep utáni napokban meglátogathatom s beszámolhatok egyetemi stúdiumaim első szemeszteréről. Nem így történt. Az ünnepek utáni napok egyikén már csak a temetésére mehettem el. Kemény hideg volt, amikor temették. Az eget szürke hófelhők takarták, a fák ágait zúzmara borította, a Hatvani temető ravatalozója körül mégis százak tolongtak. Fiatal és öregdiákok, tisztelők és barátok jöttek el százával végső búcsút venni. Lapozom az olvasónaplót. Halála előtt két nappal, karácsony estéjén írta bele az utolsó sorokat. Előbb franciául, majd magyarul Giovanni Papini szavait: "Et célúi qui tend les bras vers tói les tend vers la paix toi qui es la seule paix oú puissent reposer les coeurs. = És az, aki feléd tárja karját, az a béke felé nyúl, aki magad vagy a béke, ahol megnyugszik a szív. "Két nap múlva az övé örökre megnyugodott.. 30 VIII. évfolyam 3. szám - 1998 június
