Új Hevesi Napló, 8. évfolyam (1998)
1998 / 3. szám - VERS, PRÓZA - Fridél Lajos: Bükkaljai ösvényeken IV.
Bükkaijai ösvényeken IV. Néma csend volt. A tücskök is hallgattak. A cigaretta lehulló hamuja szinte koppant a magasles deszkáján. A vadföld alsó végében, egy öreg akácfára ácsolt lesen ültünk. A túlsó oldalon fiatal fenyves futott végig. A ritkás, gazos kukoricatábla enyhén ívelő kisdomb mögött egyre szűkülve, egy tölgyes aljáig ért. Csillagos, szép őszi este volt. A vegyescsövű FEG-bock frissen föltöltött akkumulátorral, szarvasbőrre] gondosan megtörölgetett távcsővel egy karnyújtásnyira pihent a deszkához támasztva. A szél iránya is kedvező volt. Sokat ígérő, reményeket fakasztó várakozás telepedett ránk. Tudtuk, ma este bejönnek a disznók. Egy fél éve már, hogy idősebb vadászbarátom maga mellé fogadott. Több évtizedes vadásztapasztalatáért, egyre fokozódó szenvedélyéért, melegszívű emberségéért a társaság többi tagja is tisztelte, szerette. Mint kezdő vadász lestem minden mozdulatát, igyekeztem minél több hasznosíthatót átvenni tőle, hogy majd előbb-utóbb önállóan is elboldogulhassak e csodálatos, titkokat rejtő és élményeket adó világban, melynek jobb híján vadászat a neve. A tölgyessel borított kisdomb mögül most bújt ki a hold. Egyszerre finom árnyék szőtte át a tájat. A kukoricás halványan derengett, mögötte tusfekete volt a fenyves. A hátunk mögötti szálasból, messziről fáradt böffenő bőgés jelezte, vége már a szarvasnásznak. A riadt fácánkakatolás a settenkedő rókának szólt. Most a vadföld felső végéből halk neszezés hallatszott. Csak éppen egy zizzenés. Pár perc múlva újabb moccanás, finoman, halkan. Valami közeledett.- Őz - sziszegtem, amilyen halkan csak tudtam. Barátom rezzenéstelen arccal figyelt a hang irányába. Nem reagált szavamra. Lelki szemeimmel már láttam az óvatosan lépkedő, vékony kis őzlábakat. Találgattam is, ugyan bak-e vagy suta. A nyáreleji őzbakozás idején történt, hogy amikor a harsogóan zöld színek között a hirtelen megjelenő vörös foltot megláttam, és a távcsőben megkerestük, barátom megszólalt:-Bak.- Az, bizony - vágtam rá azonnal, hogy mutassam, mennyire értek már én is hozzá.- Mielőtt szólsz, nézzél is! - érkezett a tömör válasz, mely ostorcsapásként ért és némított el percekig. Mert a távcsőben akkor már én is láttam, amit barátom már rég, hogy bizony az őz két füle között nincs egy centimétemyi dudor sem. Számtalan hasonló módszert ismert és alkalmazott ahhoz, hogy ne a más véleményére adjak, hanem a saját tapasztalataim alapján önállóan tudjak tájékozódni, dönteni s majd vadászni. A csendes estében robajként reccsent a letépett kukoricacső. Hangos, mohó csámcsogás, újabb cső törik, recseg, zörög a vadföld. 8 VIII. évfolyam 3. szám - 1998 június
