Hevesi Napló - Új Hevesi Napló, 7. évfolyam (1997)
1997 / 1. szám - KÉPZŐMŰVÉSZET - Farkas Éva: „A figuráim viszontszólnak…”
de ahogy én látom, Margit jobban kötődött a román stílushoz, a gótikához, míg én a magyar népművészethez. Én sokkal egyszerűbben, sokkal sommázottabban csinálom a figurákat. Nekem jólesik az, ha akármilyen messziről is jön egy ember, szobraimat meglátva azt mondja: ezek nem készülhettek másutt, csak Magyarországon.- Azt már elárulta, hogy miért lett keramikus, de azt még nem, hogy miért lett művész... Apámék nem arra neveltek, hogy művész legyek, hanem a művészetet szerettették meg velem. Miután nyolcéves koromban, 1928-ban Szatmárnémetiből Pestre költöztünk, vasárnap délelőttönként édesapám a Szépművészeti Múzeumba, az Iparművészetibe, a Néprajziba vitt, az Operaházba jártunk gyerekelőadásokra. Mindent végignéztem, mindenben gyönyörűségemet leltem, de nemcsak szemlélődtem, hanem mindig voltak gondolataim, amiket meg akartam valósítani. Persze a család mellett az iskolának is nagy szerepe volt a formálódásomban. A pesti skót misszió elemijében tanított az a rajztanárnő, akire azóta is nagy szeretettel gondolok. Ő beszélt nekem egy operaelőadáson arról, hogy az érzelmek, a hangulatok nemcsak a zenében jelennek meg, hanem a díszletekben, a jelmezekben, a koreográfiában is, még a színeknek is megvan a maguk hangulata.- Aztán Ön is tanított... Igen, a Főiskola elvégzése után tanársegéd voltam. De vágytam a függetlenségre, arra, hogy önálló műtermem legyen. Szerencsésnek mondhatom magam, mert 1952 óta a saját műtermemben dolgozhatok. De a tanítást sem hagytam abba; sok magántanítványomból lett neves keramikus, közülük kettővel - Pannonhalmi Zsuzsával és Sarkantyú Judittal - nemrégiben közös kiállításon szerepeltünk.- Újabb kiállításokra is készül? Szeretnék még sokáig dolgozni, de mostanában sajnos nem vagyok a legjobb egészségi állapotban, egy új önálló kiállítás pedig mindig nagy megterhelés. Utoljára a Csók István Galériában szerepeltem jubileumi kiállítással - így ünnepeltem a 75. születésnapomat. Állandó kiállításom 1989 óta Egerben látható a Kispréposti Palotában. Az egriek ugyanis felújították az épületet, s úgy gondolták, valamivel be kell népesíteni az üres termeket. Ismerték a munkáimat, úgy érezték, nagyon jól beleillenének a ház szellemébe. Meghívtak, lementem, kiválasztottam a földszinti termet, amelynek nagyon tetszett a mennyezete, az ablakai a Fazola-rácsokkal. Nagyon szívem szerinti ez a terem, oda valók a darabjaim. Azt hiszem, Eger gazdagodott ezzel a kiállítással. VII. évfolyam 1997. március hó # 1. szám 55
