Hevesi Napló - Új Hevesi Napló, 7. évfolyam (1997)
1997 / 4. szám - KÖZÉLET - Renn Oszkár: Börtönélet (1956-57)
anyák elég bölcsen döntenek-e. Vajon érdemes volt rájuk szavazni, s ha igen, megérdemelnek-e még egy fordulót annak idején? Ám az ügyek és a bajok többnyire háttérbe szorulnak, s helyettük jóval több a mübalhé. Egymásra ujjal mutogatás, szőrszálhasogató megjegyzések arról, hogy a fogalmazványok vajon helyesek-e vagy sem. Nemegyszer felnőtt emberekhez méltatlan civakodássá, huzakodássá fajuló viták, melyeknek során a lényeg egyszerűen elsikkad. Az a gondolat viszont talán senkinek a fejében nem fordul meg, hogy mindezt az adófizető polgárok pénzén teszi. Az pedig, az istenadta, a modem kori "panem et circenses" világából bőségesen beérné azzal, ha kenyeret elegendőt kapna, és jobb' szeretné, ha az ő mindennapos gondjaiban megfáradt, és ezáltal egyre rövidebbé nyomorított átlagéletét nem emésztenék még ilyesmivel is. De hát mit számít ez annak, akiben túlteng a harci kedv?! Jönni, látni, győzni akar, és nem látja, nem érti, hogy önmagába harap az, aki a tulajdon fajtáját marja... S hogy mindez kinek jó? Aki ismeri a népmesék világát, az máris tudja a választ: természetesen a nevető harmadiknak. Annak, aki láthatatlanul, s valljuk meg, nem túl bátran meghúzódik a háttérben, miközben jót mulat azokon, akik vélt győzelmeiket éppen learatni gondolják, és azokon is, akik a mai szélmalom-harcosok aktuális céltábláivá lettek. A számlát pedig mindig annak nyújtják be, aki fizetni szokott: ennek a balek, mindent szó nélkül eltűrő népnek, mely a valódi harcokat rendre elmulasztja, a háttérből uszítókat soha nem leckézteti meg, helyette viszont tobzódik az ál-konfliktusokban, céltalan harcokban, ebben a sárkányfog-vetemény kényszerpályán mozgó értelmetlenségben. Kárpáthy Renn Oszkár: Börtöneiét I9fó-f7 A munkatábor A rabszállító megállt a többórás út után, melyet vakon utaztak a váci rabok a fapados, zsúfolt bódékocsiban. Ablak nem volt, nem is tudták, hogy merre járnak, hová érkeztek. Néhány perc múlva a hátsó ajtót kinyitották. "Leszállás!" - hangzott a parancs. A diák úgy tizediknek kászálódott le, miközben csak hunyorgott a déli napfényben, mely már április elején kellemesen melengette a hideg váci falak közül érkezett bátyus, csíkos csapatot. Hatalmas kétszámyú kapu csapódott be az autó mögött. Rögtön számbavették őket az új smasszerek, iratokat vettek át a kísérőktől és szólították egyenként az új munkára ítélteket. Nevét hallva a diák már rutinosan jelentkezett: "615-665 számú elítélt tisztelettel jelentkezem." A szúrós szemű, szikár törzsőrmester intett, hogy már mehet is a 3-as csoportba, merthogy rögtön szétosztották őket a barakkok valamelyikébe. A diák szétnézett és látta a három, istállóhoz hasonlítható, hatalmas hullámtetős épületet, 4-5 segédépülettel és a parancsnokságot, mely előtt a "fogadóbizottság" ügyködött az új rabokkal. Gyorsan elintézték a 25 új munkaerőt, ruhászsákjaikat hivatalosan átvették, kiosztották a takarót, lepedőt és mehettek a kijelölt szálláshelyre, A 3-asban már várta az oda irányítottakat a "gazda", a bajuszos agrármérnök barakkparancsnok, aki barátságosan mosolyogva fogadta őket: "András vagyok, 3 és fél év!" - mondta bemutatkozásul. Készségesen adott meg minden tudnivalót a 80 személyes, emeletes vaságyakkal zsúfolt hodály működéséről, miközben kijelölte szalmazsákos hálóhelyüket. A házszabályokat, a munkarendet, a pihenőidőket, a tisztálkodást, a mozgási 40 VII. évfolyam 4. szám - 1997. október
