Hevesi Napló - Új Hevesi Napló, 7. évfolyam (1997)
1997 / 4. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Cserniczky Dénes: Szent kalandom Mindszenty bíborossal
Bakos József akár nyelvészeti, akár pedagógiai témához nyúlt, mindig tágabb vonatkozásaiban szemlélte anyagát, ezért lehetett olyan eredményes ez a munkássága, melyet a főiskola Actájának szerkesztésében fejtett ki éppen a főiskolai tudományos tevékenység koordinálásának legnehezebb, kezdeti időszakában. Későbbi témái: Gárdonyi nyelvének kutatása, a tanári beszéd, a beszédképzés vizsgálata. A Magyar Tudományos Akadémia beszédművelési bizottsága tagjainak sorába választotta. Szaktudományi tevékenysége mellett a nyelvi ismerettelj esztésnek egyik legaktívabb munkása volt: évtizedekig hetenként megjelentette nyelvművelő írásait a Heves Megyei Népújságban. Mint tanár a régi diáktörténetek erős tanár személyiségeire emlékeztetett. Előadói modora, hol kemény, hol derűs szigora, humorérzéke mindig hatott hallgatóira, emlékezetessé tette oktatómunkáját, nevelőtevékenységét. Az általa vezetett tanulmányi kirándulásokat is műveltsége, személyisége tette tanítványai számára élvezetessé és tanulságossá. Akik közelebbről ismertük, tudtuk, hogy milyen szeretettel és példás gondoskodással vette körül családját. Aktív, teljes életet élt, munkálkodásának csak ereje végső hanyatlása vetett véget. Emlékét családja, a város, a főiskola, működésének színtere, szűkebb hazája, Sárospatak és Zemplén, müvei és tanítványainak serege őrzi. Új Hevesi Napló 35