Hevesi Napló - Új Hevesi Napló, 7. évfolyam (1997)
1997 / 4. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Krupa Sándor: Merengek Isten tenyerén
általában rövidre szabta. Tíz nap! De mint mindenben, ebben is van kivétel. Van közöttük olyan faj is, amelyik elél kilenc hónapig is. Igen nagy isteni ajándékuk az is, hogy színeikben a természethez hasonulni tudnak. Ha a természet színezete változik, az ő színezetük megy utána, olyanná lesz, hogy nagyon nehéz legyen ragadozóiknak hollétüket felfedezni. Lepkéink meglehetős sok petét raknak. A levél alsó részére. Miért éppen ide? Azért, mert a petepusztítók nehezebben találják meg. Mert az eső innét nehezebben mossa le. És fejlődésüknél, mint látni fogjuk, ez a helyzet a legmegfelelőbb. Meglepő isteni gondoskodás, hogy a pete illata, szaga figyelmezteti a másik peterakó nőstényt a fa, hogy itt már van pete, közelébe ne rakja le a sajátját. Még különösebb, hogy a falevélre lerakott pete közelében a fa néhány petéhez hasonló dudort növeszt, sőt édességet is tesz rájuk, hogy ezekkel a petéktől elcsalja a petekeresőket, s kielégítve, hántás károkozás nélkül odébbálljanak! Ugyanezek a dudorok figyelmeztetik a másik peterakó lepkét is: tilos terület! Itt már vannak peték. Messzebb rakja az övét, nehogy amikor kikelnek egymás elől falják fel a táplálékot... Ha a lepke tenne valamit a petéi érdekében, ezt még valahogyan megérteném. De hogy ezt a fa teszi? Nem inkább valahogyan a lepke sérti meg a fát, megszúrja s ott keletkezik dudor, a cukor? De ekkor is, hogyan tudja a lepke, hogy ezzel védi petéit? Szülei tanították erre, akiket sohasem látott? Más lepkéknél tapasztalta? Ámde élete szinte csak egy leheletnyi! Hm. Isten ilyen egyszerű dolgokkal is hogy elgáncsol bennünket. A petékből öt nap alatt bújnak elő az újszülöttek. Mindegyik átvágja magát a burkán. Első dolguk, hogy egyenek. Ez így van csaknem minden állatnál, csak az embernél koplaltatják négy órát. Első táplálékuk nem a falevél, hanem a védőméreggel telített tojásuk burka. Minél gyorsabban védekezni pusztítóik ellen. Míg lepke lesz, négy változáson megy át. Ki tudná megmondani, miért van erre szüksége a lepkének? Mert ez inkább károsnak, mint hasznosnak látszik. Elpusztulásuk lehetősége növekszik. No de nem ilyen kérdés-e: miért kell az embernek meghalnia, testének elpusztulnia feltámadása előtt, illetőleg mennybemenetele előtt? Utolsó vedlése után csendes helyet keres. Ott egy levél vagy ág alsó részén gubóba temeti magát. Fejjel lefelé. A gubó s hozzá a selyemanyag elkészítése sem utolsó tudomány: tanulás, tanítás nélkül! Tíz napig függ így sírjában. Ebben az állapotban történik az a csodálatos átváltozás, hogy a csúnya szőnnók, falevelet evő, fán mászkáló hernyóból csodálatosan új, egészen más lény bújik elő. Nem ismerünk rá. Hihetetlen, nagy titokként áll előttünk. Gyönyörű színes, csodás fonnájú, leheletkönnyű, nektárral, virágporral táplálkozó, a levegőtengerben cikázó pillangó lett belőle. Hogyan? Efféle valami történik testünkkel feltámadáskor, mint Jézuséval is történt? Ó, megfoghatatlan isteni csoda! És mi mégis kételkedni tudunk? Alighogy megszárad, gyűrött szárnyait kisimítja, máris jelentkeznek udvarlói. Tehát születésére ezt a csalogató anyagot is elkészítette. Ő? Vagy kicsoda? Van olyan, amelyik magával viszi menyasszonyát. Csak egyszer egyesülnek. A nőstény tárolja magában a termékenyítő anyagot s vele tennékenyíti meg közben az újabb petéit. Majd bekövetkezik a peterakás és vele az egész csodás folyamat körforgása... O pedig hamarosan lehull a földre. Eltemetik a falevelek, ahonnét aztán már nincs újraébredés. Rövid élet volt. De bizonnyal szép, Istentől megálmodott szép élet. Ám fordítsuk merengő tekintetünket bánnerre, mindenütt, mindenen a teremtő Isten csodás alkotásaira, nyomaira akadunk. Sőt kézzel, szívvel fogható szeretetére, mint a inegmérgezhetetlen lepkénknél is! (Erről bővebben a National Geographie 1993/6. számában) 28 VII. évfolyam 4. szám - 1997. október
