Hevesi Napló - Új Hevesi Napló, 7. évfolyam (1997)
1997 / 4. szám - VERS, PRÓZA - Víz László: Hűség (novella, 2. befejező rész)
- Egy óra múlva a háznál leszek - gondolta a férfi, és fáradtsága ellenére ugrálni szeretett volna az örömtől.- Ez itt a kutyám, fogom majd mondani. Ma éjjel találtunk egymásra, és megmentette az életemet. A napkorong széle megjelent a havas erdő felett, s az egész vidék szikrázni, sziporkázni kezdett. Pár centis szűz hó borította az utat, s amerre mentek, egy ember- meg egy kutyanyom maradt utánuk. * Az embernek később eszébe jutott udvar nélküli, szűk városi lakása, meg a kényelmetlenség, amivel a kutyatartás jár.- Egy idő után azért visszaadom a gazdájának - morfondírozott tovább. - Egy ilyen okos kutyát biztosan kerestetni fognak. Nem is igen tudnám hol tartani, meg nem is volna becsületes dolog. Az ember lerója a háláját és igyekszik becsületes maradni. A nap feljebb hágott az égen és annyi fény öntötte el a vidéket, hogy csak hunyorogva lehetett rátekinteni.- Áldott vidék - gondolta a férfi. - Csend, nyugalom és magány. És tervezett munkájára gondolt, amit ebben a magányban akart elvégezni. De a kezét megrántotta a póráz és ez visszaterelte gondolatait a kutyához. Nézte az előtte ügető állatot, s kénytelen volt tárgyilagosan megállapítani, hogy csúnya az istenadta. A gerince ferde volt. A szőre kopott. Bal füle behasítva konyult oldalra.- Akarsz te egyáltalán hozzám jönni? - tette fel a kérdést magában. - Nem is biztos, hogy jól érezné magát nálam. Az állat szenved, ha kiemelik megszokott környezetéből. Nos, válassz magad! Megállt és magához húzta a kutyát.- Válassz köztem és a gazdád közt - mondta hangosan és leoldotta a pórázt az állat nyakáról. - Velem maradhatsz, vagy ehnehetsz, tetszésed szerint. Mindenesetre köszönöm, amit értem tettél. Megpofozgatta a kutya pofáját és jobb lábát felemelve, kezet fogott vele. A kutya vadul nyalta a kezét és nyüszített. Erős, ázott szaga a férfi orrába csapott. Balra, a hegy tetején ismerős jegenyék tűntek fel, alattuk présházak és borospincék.- Még fél óra - gondolta a férfi. - Mit szólnak majd, ha kutyástul állítok be? Még az hiányzik, hogy összemarakodjon a házőrző komondorral! És hát a vendéglátásnak is van határa.- No, mi lesz? - szólt a kutyához, amely fel-alá rohangált, s úgy fordult vissza, hogy meghemperedett. - Nem valami hűséges állat vagy, hallod-e? Hamar kiment a fejedből a gazdád, aki etetett és felnevelt.- Te bolond - mondta, mikor a kutya felugrott rá és behavazta. - Nem mész innen! Tudod mit? Menj szépen haza! Nyilván arra lakói, amerről jöttünk. Szaladj, uzsgyi! Toppantott és megmutatta az irányt a kutyának. A kutya futott néhány lépést, de játéknak vette a dolgot és visszaszaladt a férfihez. O meg lehajolt, havat markolt fel és az állat felé dobta. A kutya az árok partján állt, szétvetett lábakkal, szőrén csillogott a hó, és figyelt. Valami gyanúsat vett észre a férfi viselkedésében. Felugrott az út magas partjára, és előre iramodott. Megállt és bevárta a férfit, aki nehéz léptekkel közeledett. Lába alatt ropogott a hó. A kutya rekedten ugatott. Új Hevesi Napló 11
