Hevesi Napló - Új Hevesi Napló, 7. évfolyam (1997)
1997 / 3. szám - SZÍNHÁZ, ZENE - Art Agria ’97 - Nyári játékok Egerben
fia bambaságát leplezendő és hát a gyermekáldás érdekében teszi mindezt, a szerelemvágyó fiatalember, aki minden létező fúrfangot bevet, hogy a megkívánt nő közelébe férkőzhessen, meg a kerítő, aki hagyja rábeszélni magát, bár gyakorta húzza ő is a rövidebbet kommendált ügyfelével együtt. Eddig voltaképpen nincs is benne semmi parasztos. A szereplők rendre polgári és nemesi öltözetben lépnek (azaz táncolnak) színre, kivéve a szegény ifjút, aki olyan szegény, hogy nem is jelképesen ki van az ülepe az egy szál nadrágjából. S hogy mitől lesz Paraszt Dekameronná ez a színes és látványos forgatag? A népi elemek a különféle népmeséi figurák szerepeltetésével tarkítják a produkciót. Ördög, boszorkány, tündér, a népi képzelet éjszakai félelmeinek megtestesülései vesznek részt a komédia alakításában. A kifejezéskincs, az egyértelmű jelzések kézzel-lábbal, mindennemű testrésszel meghökkentik a nyárspolgárt. Volt, aki méltatlankodott: neki mindez túlontúl vulgáris. De hát melyik Dekameron-történet nem az? A középkor rémesen szigorú vallási szorongattatá- sai csalták ki az egészséges temperamentumú, zseniális szerzőből, Boccaccióból az életöröm tombolását, a szemforgatás helyett ezeket az őszintén megírt és előadott történeteket, melyek nagy népszerűségre tettek szert egész Európában. Szájhagyomány útján teijedtek, így jutottak el a népi mesemondók "repertoárjába" is. S hogy mindezt miért szavak nélkül, testbeszéddel, táncjátékban kell elmondani? Talán mert korunk kommunikációszegénysége ezt diktálja. A tánc, a zene, a mozgás közérthető eszköztára könnyebben meg tudja közelíteni a manapság mindennapi gondjaikba beburkolózott embereket. Talán ezért is van az, hogy a rock-operák és musicalek virágkorát éljük. A napi információáradatban sokakban fogalmazódik meg az óhaj: kérem, ne fárasz- szanak tovább a szavaikkal, elég, ha megmutatják és én látom! *** Az idei rock-opera szerzői nem világhírűek. A Mária evangéliumát nem játszották amerikai színpadokon. Nekünk mégis kedves valamiért. Tolcsvay László és a két Müller Péter magyarítottak nekünk egy történetet, mely témáját tekintve univerzális ugyan, de zenei motívumai erős magyar vonásokat hordoznak. A zeneszerző nyíltan is vallja ezt a kötődését, de hiszen ez természetes. A kulturális közegből kiszakadni képtelenség, még akkor is, ha kozmopoliták vagyunk. A nagyvilág gyermeke is egyértelműen magán hordja elődei kulturális örökségének nyomait. A mű Beke Sándor rendezésében került színre. Beke Sándorral egy éve "dolgozik együtt" az egri közönség. Markáns egyéniségként mutatkozott be, téma- és darabválasztásával rögtön felhívta magára a figyelmet. Régi és új, klasszikus és modem egyaránt fellelhető az általa megálmodott repertoárban. Tavaly is ez volt az első üzenet, mely tőle hozzánk érkezett. Ratkó József István király-drámájával mutatkozott be, majd rövidesen követte ezt Illés Lajos: Cantus Hungaricusa, csodaszép dallamokból szőtt Magyar Éneke. A Szent István által alapított városban gyökereinkhez nyúlt, majd a jelenünk és jövőnk felé fordította tekintetünket. Az 1996/97-es évadban hasonlóképpen folytatta, és egy új korszakot nyitott az egri Gárdonyi Színház életében, ez már most is egyértelműen érzékelhető. A Mária evangéliuma drámailag nem egységes, drámai szerkezetét tekintve kissé laza vagy széthulló. Az idősíkok eltolódnak, egymásba mosódnak, olyanok, mint a csapongó gondolatok, János evangélista gondolatait és emlékeit követik, ugyanakkor megajándékoznak bennünket Müller Péter gondolati gazdagságával, a szeretetnek azon kifejezésével, mely soha nem válhat elcsépeltté, lévén, hogy komoly belső tartalmat és emberi tartást hordoz. 50 VII. évfolyam 3. szám - 1997. augusztus hó
