Hevesi Napló - Új Hevesi Napló, 7. évfolyam (1997)

1997 / 3. szám - KÖZÉLET - Renn Oszkár: Börtönélete 1957-58

sztár olyan fenséggel és eleganciával lépett a terembe, mint egy királynő, és elérte, hogy beszél­getésüket he zavarja meg senki. Az egyik nap délelőtt, szokatlan időben nyílt az ajtó és a diákot szólították. "Jöjjön, ki­hallgatás" - mondta a felvezető őr. Remegni kezdett a gyomra: "Mit akarhatnak még ebben a pokolban?" - kérdezte magától. Egy másik, ápoltabb épületbe kísérték, az emeleten egy ajtó előtt megálltak, az őr beszólt. A diákhoz fordulva mondta: "Ide menjen be, de tisztességesen jelentkezzen!" Bement. A szobában két civilruhás ült az asztalok mögött. "A 615-665 számú elítélt jelentkezem" - teljesítette az őr kívánságát. Az egyik civil hellyel és cigarettával kínálta. A másik nem szólt semmit. A szóvivő a tárgyra tért, miközben biztosította, hogy tanéiként hall­gatják ki Földvári Rudolf ügyében, miután a nevezettel 1956. november 1-2-án két napot együtt töltött, amikor Nagy Imrével folytattak megbeszéléseket. A diák várta a kérdéseket, s azokra nagyon röviden, tömören válaszolt. A kérdező láthatóan nem volt elégedett. Összeesküvésre, új kormányalakításra, oroszok elleni harcra szövetkezésre próbált kérdezgetni, de a diák ezekkel kapcsolatban nem tudott semmit. Egy óra győzködés után ("Magának már nem lehet semmi ba­ja!") felállt a kérdező és közölte, hogy semmi érdemleges információt nem kapott, így a Földvá­ri-tárgyalásra a diákot nem idézik meg. Hívta az őrt és elbocsátotta. Ez volt a nagy megköny- nyebbülés. Nagy szaladgálás hangjai szűrődtek be az ajtón. A csajkabeadó kis ajtó egyszer csak kinyílt, a házi izgatottan suttogta, hogy "hipis" várható. Vagyis motozás, kutatás tiltott dolgok rejtegetését felderítendő. Rögtön elkérte a diáktól a ceruzacsonkot, majd ő elrejti, de a teleírt papírokat a küblibe kell dobni és le kell vizelni. Ferivel a sakkfigurákat dobatta a küblibe, mert a dolgozó nép drága kenyeréből gyúrta őket. Nem volt vaklárma, a bizottság megjelent a délu­tán közepén és a cellában mindent feltúrt. Nem találtak semmit, vonultak tovább, másnapra a korábbi rend is helyreállt. A rabok a börtönben minden lehetőséget kihasználnak, hogy a cellából kiléphessenek, mások társaságában lehessenek, beszélgessenek, még ha jelbeszéddel is. Ezért volt megkülön­böztetett jelentősége a fogászatnak, szemészetnek, a fürdéseknek, a borotválásnak, a hajvágás­nak, a beszélőnek és a sétának. A havi beszélők mellett a havi levélírás is jelentett olykor gyöt­relmeket. Nyomasztott a kilátástalan jövőkép, a család élétét károsan befolyásoló bebörtönzött családtag, a bizonyára megrendülő szerelem. Az embertelen diktatúra-szag, a valahonnan min­dig döngő trepnik, a smasszercsizmák agyakra ható dobogása gyötörte igazán az imádkozni tu­dó és nem tudó rablelkeket egyaránt. Ebből a részlegből minden rab megváltásnak tekintette, ha átvitték a "dolgozókhoz". Ott nagyobb létszámú cellák voltak, beszélgethettek, jobb volt az el­látás, valami kis pénzt is lehetett keresni és a fegyelem sem volt olyan kemény. A sok, már évti­zede raboskodó között persze akadt olyan is, aki csak itt akart élni. Keringett egy történet arról az egykori csendőrezredesről, aki "szabad" életének kilátástalansága és kiirtott családja miatt nem fogadta el a jó magaviseleté miatt lehetséges büntetésfelezést, inkább fegyelmezetlenül nyilvánosan lehülyézte a parancsnokhelyettest. Ismét hívatták a diákot. A börtönirodában egy tiszt közölte vele, hogy ha az egészségi vizsgálaton megfelel, akkor áprilistól mezőgazdasági munkára irányítják. Az orvosi szemle (mert inkább csak az volt) kielégítő eredménye után várhatta az elutazás napját. A hallgatag Feri maradt. Soha nem találkozott még zártabb lélekkel. Még azt sem tud­ta, hogy politikai rab volt-e. A hallgatag bizalmatlanság megtestesülése volt ez az ember, bizo­nyára igen súlyos lelki sérüléseket hordozva és magába zárva. Nem sajnálta, mert időnként csak nagy önuralommal lehetett mozgásait, beprogramozott rendjét, önsakkozását elviselni. Nem tudta, hová viszik, de eljött az újabb rabomobil-utazás. Teljesen mindegy volt, hogy merre, csak el a koszos, szürke falak közül. Új tavasz ígérete jött, új reményekkel, sok friss levegővel, még ha munkatáborban is. 40 VII. évfolyam 3. szám - 1997. augusztus hó

Next

/
Thumbnails
Contents