Hevesi Napló - Új Hevesi Napló, 7. évfolyam (1997)
1997 / 3. szám - VERS, PRÓZA - Víz László: Hűség (novella)
- Előre - gondolta tettrekészen, s boldogan tapasztalta, hogy fütyörészésébe egy csöppnyi őszinte öröm is vegyül. És megindult, és ment, és csörtetett tovább, előre, egy gépember fanatizmusával, abban a hitben, hogy ha nem áll meg, előbb-utóbb megtalálja az utat. A vihar veszettül cibálta, törte a fák száraz koronáját. Az eső jobbról verte az arcát, gonosz egykedvűséggel. November vége volt. *** Tizenegy múlt pár perccel, mikor megállt, hogy kissé kifújja magát. Éppen átért egy réten, melyen már állt a víz, s úgy érezte, most valamivel szárazabb az avar a lába alatt. Tapogatózva, jobbra-balra kaszáló kézzel egy fát keresett, kitapogatta vastag, görcsös gyökerét és leült. Teljesen ki volt merülve. Reszketett a hidegtől és a fáradtságtól, a teste tüzelt az átázott ruhában, mely alatt a bőrén patakokban folyt az eső és a hóié. A tüdejéből feltörő forró levegő kiszárította a szájpadlását. Ajka kicserepesedett, szíve tompán szúrt. Úgy érezte, egész teste homogén, kocsonyás anyaggá változott, amit úgy hívnak: fáradtság. Osz- szeroskadva ült a gyökéren és hallgatta maga körül a széltől fújt eső hullámzó paskolását az avaron, meg a letört és egymásba gabalyodó gallyak ropogását. Más titokzatos hangokat is hallott: sóhajtásokat, nyögéseket, meg olyasféle neszt, mintha valaki alattomosan lopakodva közeledne feléje. Kimeresztett szemmel, s szinte megnyúlt fülekkel hallgatózott. Félt. Szerencsére egy másik szélroham egyenletes zúgássá keverte a hangokat.- Ki tudja - gondolta -, mi minden történik ebben a rengetegben, amit soha senki sem tud meg? Végeredményben vadállatok és gonosztevők is lehetnek itt. - Hirtelen rádöbbent, hogy gyenge és tehetetlen. Rádöbbent arra, hogy játékszere nálánál iszonyúan nagyobb erőknek. Rádöbbent arra, hogy porszem a világmindenségben, csak sokkal könnyebben sebezhető, mint egy porszem. Rádöbbent arra, hogy meg is halhat. És ekkor a félelem oltogatni kezdte azt a maradék fényt is, ami még bennszorult a lelkében. És ahogy felnézett, a sötétet is sokkal sötétebbnek látta.- Erőt kell gyűjtenem - gondolta. - De honnan, amikor olyan szörnyen fáradt vagyok? Eszébe jutott valami: a zsebébe nyúlt és elővette a kenyeret, ami megmaradt az út- ravalóból. Elázott, mint a szivacs, és összekeveredett a szétmállott cigaretták dohányával. Azért evett belőle, és eltette a maradékot. Amint a zsebét kereste, észrevette, hogy a városi bunda szövete több helyen is elszakadt.- Ezek a nyavalyás tüskés bokrok - gondolta. Aztán kezébe került az öngyújtója is. Elővette és a másik keze védelme alatt felkattintotta. A szél vadul lobogtatta a lángot, de nem tudta kioltani. A pislogó, kékes láng apró fényfoltot vetett a sötétben, s ezen a fényfolton kövér esőcseppek száguldottak keresztül, mint felizzó és elhamvadó meteorok. Kalapja elgörbült szélét látta, meg a saját sáros kezét és vizes kabátját, meg fekete árnyékokat körös-körül.- Végre valami, ami jól működik - motyogta maga elé, és eltette az öngyújtót. Valami, ami nem tagadta meg önmagát.- Hát én? - gondolkozott tovább. - Velem mi lesz? Én sem tagadhatom meg önmagam. Itt ülök, állkapcsomban a halál keserű remegésével. Nil desperandum! Gyerünk tovább... ezt követelném másoktól is hasonló helyzetben. Nil desperandum. Nem fogok lefeküdni, kinyúlni és elpusztulni, mint egy állat. Nil. Nil. Nil. Felállt a gyökérről, de megtorpant. Merre induljon? Valamennyivel jobban érezte magát, mint amikor ideért. Értelme egyszerre megragadta ennek a szónak - nil, soha - a jeÚj Hevesi Napló 7
