Hevesi Napló, 6. évfolyam (1996)
1996 / 2. szám - SZÍNHÁZ - Patkós Attila: Egy nem mindennapi temetés
Patkós Attila Egy nem mindennapi temetés háromszázhuszonharmadik évfordulójára 1673. február 21-én, 21 órakor alighanem a legméltánytalanabb temetés vette kezdetét a francia fővárosban, annak is a jól csengő Richelieu utca 40. szám alatti Baudelet ház második emeletéről. Amikor mások a hideg téli estén behúzódnak a kandalló mellé, ebben a barokk lakóházban kitárják az ablakszárnyakat, ahogy a halottas házaknál szokás. Kilencvenhat órája lemeteÜenJean-Bapliste Poquelin kárpitos és udvari komornyik. Armande a fiatal özvegy minden elképzelhetőt mozgósított a méltó gyász-szertartás érdekében, azonban a megfellebbezhetetlen végeredmény csak ez maradt: az öngyilkosok és a meg nem keresztelt gyermekek maradványai körül, a temető árokban, jeltelen sírfxm, nem megszentelt földben nyugodjék. Mi égbekiáltót tehetett ez az ember ötvenegy éves földi pályafutása alatt, ha a Napkirály és Harlay de Champvallon, Párizs érseke tudtával és beleegyezésével csak efajta . végtisztességről lehetett szó?... A király ismerte, nagyrabecsülte és szerette. Őeminenciája az érsek úr minden bizonnyal meg- bocsáthatatlannak tartotta - a klérussal egyetemben — a megboldogult ,JLe Tarluffe ou l’Imposleur” kilenc évvel korábban megalkotott pompás verses vígjátékát, melyben minden idők egyik legnagyszerűbb komikai remekművét tisztelheti az egész világ. A Tarluffe azonban nemcsak brillirozóan sziporkázó, utolérhetetlen művészi alkotás, hanem mint minden igazi nagy mű, bátor cselekedet is. Ki merte volna azokat a gondolatokat papiruszra vetni, netán az udvari színháznál bemutatni, ha nem a franciák nagy triászának egyike, akit művésznevén Moliére-Vént tisztelünk. Corneille, Moliére, Racine a legfénylőbb csillagok a világ fővárosának égboltján, akkor és ott, a XVII században. Csakhogy amíg Cormeille-t és Racine-t ugyanaz a kor a legfelsőbb egyházi és funerális pompával Isten felszentelt hajlékaiban helyezte örök nyugalomra, addig Moliére esetében a törvény tiltotta, hogy megszentelt földbe temessék. Akkor és ott arról van szó, hogy az egyházi kezelésben levő, ugyancsak szentséges területnek minősülő sírkertek nem nyílhattak meg a törvény által kirekesztettek előtt. Nem kaptak temetési engedélyt. Vihették elhaltjaikat oda, ahová tudták. Az ifjú özvegy Saint-Germainben járul a király elé, aki kisvártatva magához rendeli Párizs érsekét. — És milyen mélyre teljed a megszentelt föld? — kérdezte a király. — Négy lábnyi, felség — felelte az érsek. — Kegyeskedjék, érsek, öt lábnyi mélységben Moliére-t eltemetni, sőt hántolják el haladéktalanul, egyaránt kerülve ünneplést és botrányt. így került az akkori Szent József temető árkába a világhírű poéta. Corneille testét a gyönyörű Szent Rókus Templom fogadta be a Tuileriák kertjénél. Racine ott fönn a Cenovéva hegyén, a diáknegyedben, Hegyi Szent István templomának lángoló gótikus ívei alatt alussza örök álmát, Bimse Pascal mellett. VI. évfolyam 1996. június # 2. szám
