Hevesi Napló, 6. évfolyam (1996)
1996 / 2. szám - KÖZÉLET - Renn Oszkár: Tépelődések
Érdekes a közvagyon rongálásának megítélése társadalmi szempontból. Alighanem még mindig él és hat a köztulajdon „társadalmi tulajdon” jellege, annak szabad préda volta és az annak sérelmére elkövetett tettek elnéző', vagy megenyhült társadalmi megítélése. Az adófizető polgárok elfelejtik szigorúságukat, ha játékos kedvű gyermekük, vagy ismerősük az adógarasokból létrehozott vagyontárgyakat, parkokat rongálják, a világítótesteket összezúzzák. A „balhé” természetesen más megítélést kap, ha a magántulajdonban történik károsodás, és a „tehetetlen” rendőrség kapja a szitokcsomagot. •k Je je A rongálások, falfirkák, a kirakatbezúzások, kuka- döntögetések stb. elkövetői túlnyomórészt tízen- és huszonévesek. Vajon ők vandalizmusnak ítélik ezeket az akciókat? Egy ifjúsági vetélkedősorozaton névtelenül kellett az ezzel kapcsolatos kérdéscsoportra válaszolni. Teljesen egyértelműen feleltek a résztvevők. Pontosan definiálták a vandál tevékenységek körét, s így nem maradt kétség az azonos értelmezést illetően. Tudják, mit csinálnak, azt is tudják, hogy ez károkozás. Akkor miért teszik? Szórakozás? Polgárpukkasztás? Életstílus? Sikerélmény-keresés? ... Sok-sok kérdés. Ahogy a rendőrségi, közfelügyelőí jelentésekből kiolvasható, az „akciók eredményei” általában kapcsolhatók valamiféle előzményhez: diszkóhoz, szakesthez, bulihoz, sporteseményhez stb... Természetesen az erőt és a hatást fokozza az elfogyasztott alkohol is. Úgy tűnik, a vandál események egy része, mint posztdiszkó jelenség határozható meg. A résztvevők elmondása szerint mindig szerepet kap egy-egy csinos, jóhangú és nem ritkán jópénzű vezér is, aki az „udvarában” sütkérező néhány fiúval és lánnyal ötletgazdag akciókat kezd a kukák, a szemétkosarak, a kandeláberek, a kerti padok és minden, vonulási útvonalba eső élettelen és ellenállni nem képes tárggyal szemben. Amikor a colos deszkát sikerül az öntöttvas padlábazatból leszakítani, az tényleg egy nagy hőstettnek minősül és a csapat ünnepelheti az erős vezért. A passzívabb résztvevők alig érzik magukon a valójában mini-kisebbség terrorját, így hat az igazi csordaszellem. Az okozott károkért így az állampolgár a főiskolást, az ilyen-olyan gimnazistákat, a szakmunkásképzősöket marasztalja el és általánosít. Pedig az igazi tettesek nincsenek sokan, létszámban elenyésző, de romboló hatásában nagy kisebbség uralja az éjszakát a „bulik” után. * * * A lakosság a képviselői fogadóórákon számtalan esetet, rongálást és vandál jelenséget panaszol. Nyugtalanok az idősek, félnek az éjszakai akcióktól. Divat lett a rombolás? Utánozunk, másolunk valami elfogadha- tatlant a nyugati, a fejlett demokráciákból? Okkal felvetődhet, hogy milyen vandalizmusnak minősíthető VI. évfolyam 1996. június * 2. szám
