Hevesi Napló, 6. évfolyam (1996)
1996 / 1. szám - VERS - PRÓZA - Víz László: Assisi Szent Klára
Viz László Assisi Szent Klára í. Története — mely lépten-nyomon összefonódik lelkiatyjának, Szent Ferencnek életével — minden idők egyik legnagyobb „story”-ja. Különös, hogy irodalmilag kevéssé van kiaknázva. Talán azért, mert tökéletes. Nemcsak mint „story”, hanem morális értelemben is, s az irodalom mindig is jobban vonzódott az „emberi”-nek a bukásban vagy az emelkedésben történő megnyilatkozásához. Assisi, e kettős történet színhelye, a két szent élő emlékéből táplálkozó varázsa lévén más, mint a többi olasz város: szépséges régiségét gondosabban őrző, egységesebb, intimebb, gondolkodásra késztetőbb, égre mutatóbb és derűsebb. Mindezt Ferencnek és Klárának köszönheti, a két assisi szentnek. Évszázadok óta eleven emlékük még ma is mozgató ereje a csodálatos kis város lelki, szellemi, sok tekintetben még anyagi életének is. 2. 1211. március 18-án hűvös éjszaka borult Assisi házaira. A környező dombok felől az erdők friss lehelletét hozzák a tavaszi szelek. Az utcákon csend és sötétség; csak a sarkokon pislákol egy-egy ha- lovány mécses. Csendes és sötét a Scifi család nemesi palotája is a székesegyház mellett, a Piazza Sem Rufino- on. Mindenki nyugovóra tért, az ottlakó nagybácsik családjai is. De nem; úgy látszik mégsem mindenki. Valaki csendesen, óvatosan kinyitja emeleti szobája ajtaját. Kilép a folyosóra. Ki ez, és miért kelt fel az éjszaka közepén? Klára, a ház urának elsőszülött leánya most indul, hogy „elhagyván mindenét” a kevesek útjára lépjen, és egy magasabb hivatásnak engedelmeskedjen. Pillanatra még visszagondol. Nem mintha kételyei lennének, melyeket még le kell gyűrnie. Minden eldöntetett mái' - ha nem is volt könnyű a döntés a 18 éves leány számára. Nem a palotát sajnálja, a kényelmet, az elegáns ruhákat, a gazdag asztalt, a nemesi élet pompáját. Dehát a család melege,... a mama, Ágnes és Beátrix, a két kisebb leánytestvére... De Az, akinek éppen most lép a nyomába, azt mondta: „Aki apját és anyját jobban szereti nálam, nem méltó hozzám.” Leszalad a belső udvarra; elkerüli a főkaput, s az egyik kerti bejáróhoz siet. Súlyos gerenda támasztja az ajtót, s még súlyosabb kő biztosítja a gerendát: a nemrégen lezajlott polgárháborúban megszokott óvatosság jelei. Mit tegyen? De nincs ideje töprengeni; mennie kell. Emberfeletti erőfeszítéssel teszi szabaddá az ajtót; lelke feszültségében minden nesz áruló robajként visszhangzik. Aztán kilép az utcára, hogy soka többé ne térjen vissza. Csaknem teljes a sötétség; sehol egy teremtett lélek. Klára a fal mellett oson. Nemsokára maga mögött hagyja a házakat. Az erdő felé tart, mely mögött, a völgyben, a Porziuncola temploma áll, és Ferencnek, Bernardone posztókereskedő fiának és remetetársainak a kolostora. A templomban, gyertyák vibráló fényében, tizenkét zsák-csuhába öltözött férfi imádkozza a zsolozsmát, annak az embernek a vezetésével, akit ma Assisi Szent Ferencnek hívnak. Két éve csak, hogy együtt vannak. Azelőtt lovagok, papok, tudósok, kereskedők, diákok voltak. Most a templom körüli kunyhókban laknak, testvérnek szólítják egymást, egész nap dolgoznak, böjlölnek és imádkoznak; időnként vándorútra kelnek, s bűnbánatról, a békességről és Krisztusról prédikálnak. VI. évfolyam 1996. március # 1. szám
