Hevesi Napló, 6. évfolyam (1996)
1996 / 2. szám - TÁRSADALOM - TUDOMÁNY - Török József: III. Béla magyar királyról
Török József III. Béla. magyar király halálának 800 éves évfordulóján „Látjátok, feleim szemetekkel, mik vagyunk? Bizony, por és hamu vagyunk!” — a legrégibb összefüggő magyar nyelvemlék, a Halotti Beszéd kezdő kijelentése egyaránt illik minden emberre, akár jeltelen sírban nyugszik, akár márványkoporsó őrzi tetemét; akár „még a nevét sem tudja már a rét” — a zsoltáros szavaival —, akár fennen ragyog neve nemzedékek során át, évszázadokon keresztül, mint az első felesége társaságában itt nyugvó Dl. Béla királyé, kinek halála napján nyolcszáz év távlatából megidézzük személyét, hogy emlékezésünk lerója a köteles tisztelet adóját nemcsak a magyar Katolikus Egyház, hanem az egész magyar nemzet nevében. Annál is inkább illő a Halotti Beszéd szavaival kezdeni, hiszen az ő uralkodása utolsó éveinek egyikén, valamely észak-magyarországi monostorban másolták kódexbe azt a temetési beszédet, amely keresztény őseink lelkét fölemelte a teremtő, a mindenható, az ítélő Isten színe elé s vigaszt adott a gyászban, reményt a szomorúságban, s hitet az örökkévalóságban. A Halotti Beszédet őrző szakramentárium kalendáriumában már ott állt 1196-ban április 23- án Szent Adalbert püspök-vértanú, a Béla névre hallgató királyaink védőszentjének ünnepe, amikor IB. Béla pátrónusa ünnepén, éppen „keddi napon (mint a Képes Krónika írója, Kálti Márk följegyezte) örökre elaludt az Úrban.” S ha már megjelenik előttünk védőszentjének alakja, akkor jogos megemlíteni azt az esztergomi székesegyházat, melynek égi védnöke Szent Adalbert volt s mert 1188-ban tűzvész pusztította, ül. Béla király és Jób érsek újjáépíttették. Ekkor készült el a székesegyház nyugati toronypárja között az ún. Porta Speciosa, a vörösmárványból faragott díszkapu, melynek oromzatát márvány inkrusztációs kép díszítette. Ebben a képben benne foglaltatik a két ideator, az érsek és a király programja, s bátran mondhatni, a király személyisége. A Porta Speciosán a kedvelt ábrázolás, a Bölcsesség Széke jelent meg: ölében a gyermek Jézussal Mária, angyaloktól kísérve. Mellette bal oldalon a koronás Szent István, jobbján a mitrát viselő, palliumos Szent Adalbert. A felirat szerint Szent István így szól a Boldogságos Szűzhöz: „Kegyes Szűz Mária, fogadd oltalmadba kormányzandó országomat!” Mária válasza: „Elfogadom a tieid gondozását, ha a szent ügyek jogait elfogadja Adalbert, amint kéred.” A Szűz Mária jobbján álló Adalbert fejezi be a mennyei társalgást: „Meghajlok akaratod előtt, ó, Szűz, és úgy emlékezem.” Első látásra a Porta Speciosa márvány inkrusztációja Szent István országfelajánlását ábrázolja. Azonban ebben a képben sokkal több van. Előző évtizedek drámai történései: a királyok és Jób esztergomi érsek elődje, a hajlíthatatlan Lukács érsek között; s a végső, egyetlen helyes megoldásban annak a Béla királynak az egész személyisége, akinek neveltetése talán a legegyedibb az árpádházi királyok sorában. Az apa, II. Géza király a másodikként született (1148) fiúnak, Bélának 1161 táján hercegséget- dukátust szervezett a horvát-dalmát területen, hogy az ifjú tanulja az önállóságot, s ne legyen bátyja, a trónörökös István vetélytársa. A 13-14 éves Béla azonban nem sokáig élvezhette a dukátusi méltóságot, mert apja meghalt, és bátyja, ID. Istvánként trónra kerülve, Mánuel bizánci császár javaslatára öccsét a konstantinápolyi udvarba küldte nevelkedni. Mánuel császár Szent László unokája, a lovagkirály Piroska lányának fia volt. Egyetlen leánya jegyesévé tette Bélát, új nevet (Alexiosz) adott neki és a magyar ifjús hivatalosan a császár utáni első méltóságra emelkedett: deszpotész lett és a császári trón ’^==MíM'h0 VI. évfolyam 1996. június # 2. szám
