Hevesi Napló, 6. évfolyam (1996)
1996 / 2. szám - VERS - PRÓZA - Dörgicsey Ádám: Pünkösdi szonettek
Dörgicsey Ádám Pünkösdi szonettek I. ni. Homályban is felismerem Az arcét, a tekintetét, Nem nyelheti el a sötét, Ahogy forrón belém-mereng, Nem élek, csak történhetek. Ahogy elnézem önmagam, Egység ez, tájolása van, S bárhonnan nézem, rengeteg, Az ujjaim, a tenyerem Kinyúlnak érte, és a két Szeme derűs igézetét Lelkem tavába átmerem, Rámhullnak az elméletek, Majd számítanak rám sokan, Miközben a korszak rohan, És én csak késve kérhetek. Dadogás minden szó, amit Neki, hozzá kimondanék, Hiszen a szív is csak gyanít, A hangot néha színezem, Ahogy elképzeli eszem A valódi kifejezést, Mert ott, benn, a tengerfenék Ezer titokkal háborog - Felszínen úszik a horog. De hát ez a nyüzsgő levés Még utólag sem engedi, Hogy ólmom megvalljam neki! n. Küzdünk, nagynéha győzünk, A siker sosem végleges, Tavaszunk ébred, őszünk Betakarít és részletez, IV Megéljük-e valóban, Hogy a szemernyi mozzanat Miénk-e? A való van, Vagy amit annak tartanak? Iparkodunk, előzünk, Mert sokminden ígéretes, Jön botcsinálta hősünk És csaknem mindent'tönkre-tesz. Hogy él velem a szólam? Mit takarnak apró szavak? Az erő óradóan Sodor és kapkod, mint a vak, Segít ezer találmány, Bízunk és hadba-szállnánk, A szándék iramot fokoz, A mozgást egybefogja még! Amit fontosnak tartanék, Arról készül-e okmány? Am itt az új perc, az okos, Élénkbe tartja kenyerét: Ebből csipkedj, kicsiny veréb! Ám mire megnyugodnánk, Valaki belekérdez: Ebből te is mit értesz? VI. évfolyam 1996. június # 2. szám 23
