Hevesi Napló, 6. évfolyam (1996)

1996 / 2. szám - VERS - PRÓZA - Víz László: Estétől reggelig

— Nem tudok suttogni. Egész nap ordítanom kell, hogy túlharsogjam a gépeket. Szóval: szeretnék boldog lenni. Boldog! Érted? Most nem vagyok az. Judit mellett az leszek.

— Pszt! - pisszegett az asszony és felült. - Melyik fészkelődik annyit?

Kiszállt az ágyból és a kislány ágyához lépett. Kezét végighúzta verejtékes, forró kis homlokán.

— Jesszusom! - mondta. — Ez a gyerek lázas.

Kérdően nézett a férfire.

— Elrontotta a gyomrát. — mondta a férfi. - Biztos teleette magát rétessel.

— Ugyan! Alig vacsorázott — mondta ingerülten az asszony, és a toalettfiókból előkereste a hőmérőt. Halkan gügyögve megfordította a gyereket, kigombolta mellén az inget és a lázmérőt óvatosan a hóna alá csúsztatta.

— Akkor megfázott — mondta a férfi. — Sapka nélkül szaladgálnak az udvaron ebben a hűvös időben.

Az asszony az ágy szélén ült és tartotta a kislány karját.

— Hányszor mondtam, hogy ne sétálj mezítláb - folytatta a férfi. — És vegyél a hátadra valamit, mert te is megfázol.

— Köszönöm a figyelmet — mondta az asszony. - Merő láz ez a gyerek.

Tizenkét zengő ütés hangzott. Odakint fújni kezdett a szél és esőt vert a zöigő redőnyhöz.

— Harmincnyolc hat — mondta az asszony. - Úristen, mi lehet ez?

— Torokgyulladás — mondta a férfi csökönyösen.

— Orvost kellene hívni.

— Majd reggel.

— Holnap vasárnap, csak inspekció lesz.

— Éjjel is csak ügyelet van. Majd siet neked a körzeti orvos ideszaladni éjfélkor.

— Tenni kell valamit - mondta az asszony halkan, inkább csak magának. Kiment a fürdőszobába és vizesruhával tért vissza. Borogatást tett a kislány nyakára és beadott neki egy kúpot. Aztán visszafeküdt és a gyereket figyelte. A kislány még nyöszörgött egy ideig, aztán megnyugodott és egyenletesen lélegzett.

— Szóval szereted?

— Szeretem.

— Ismered te egyáltalán Juditot?

— Azt hiszem, igen. Amennyire lehet.

— De nem jobban, mint én. Két évig együtt dolgoztunk a bérelszámolásban. Önző a végtelenségig. Elképesztően önző. Tavaly év végén kétezer forint jutalmat kaptam, és utána három hétig nem beszélt velem.

— Az lehet. Mondta, hogy téged sohasem szeretett.

— Érdekes. Mégis engem kért meg, hogy vezessem körül, mikor lehelyezték a műhelyirodába. Neked is én mutattam be. Mikor elment, azt kérdezted, ki ez a paradicsommadár?

— Emlékszem. Régen volt. •

— Most majd feleségül veszed. Csak azt tudnám, mit szeretsz rajta? Mivel hódított meg?

Az asszony felkönyökölt és figyelmesen nézte a férfit. Most tényleg egészen nyugodt volt, a hangja szilárd és tárgyilagos.

— Különb, mint ébn?

— Nem, nem különb — mondta a férfi. — De van benne valami. Olyankor más, mint te. Ezt a fantáziádra bízom.

És mindjárt utánagondolta: — Mocskos disznó vagyok. —

Az asszony visszahanyatlott a párnára, mintha megütötték volna. Erre nem számított.

— Értem — mondta. — Most már értem.

VI. évfolyam 1996. június * 2. szám

7