Hevesi Napló, 6. évfolyam (1996)

1996 / 2. szám - VERS - PRÓZA - Víz László: Estétől reggelig

Viz László

Estétől reggelig

Tíz óra múlt; a gyerekek már aludtak a hálófülkében. Az asszony kendőt vetett az állólámpa ernyőjére. Félhomály volt a szobában, sárgás derengés és csend. Az asszony egy karosszékben ült a dohányzóasztal mellett. Az előszoba ajtót figyelte. Kintről kulcscsörgés hallatszott és tétova csoszogás.

A férfi belépett és köszönt. — Fent vagy még?

— Fent. Voltál?

— Voltam. Éhes vagyok.

— Ott van az asztalon.

Leült, felhajtotta a szalvétát és enni kezdett. Disznósajt volt a tányéron, egy darab trappista meg egy szelet rántott hús.

— Mit mondott? — kérdezte az asszony.

— Mindjárt elmondom - mondta a férfi. Teát öntött a termoszból. A kislány felsírt a másik szobában. Halkan nyöszörgőd., kis kezével a párnát markolászta.

— Add ide... — motyogta — ...anyu... szólj rá...

Az anyja megértette. Átment hozzá, megveregette a vállát és eligazította a takarót.

A férfi felkelt, levetede a kabátját és a szék támlájára tette; rágyújtott és a széles cserépkályhának támaszkodott. Zsebredugta a kezét és az asszonyt nézte, meg a megvetett ágyat, az állólámpát, a lógó sárga kendőt, és a nyitott ajtón keresztül az alvó gyerekeket. A hátán érezte a kályha melegét; gondolta, megkérdezi, miért fűtött be, de aztán hirtelen értelmetlennek érezte a kérdést és hallgatott. Ürességet érzett magában. Odakint szemetelt az eső és hűvös volt. Ősz volt.

— Meg lehet csinálni - mondta a férfi.

— Hogyan?

— Neked kell beadni. És az én hibámból fogják kimondani. így is van rendjén.

— Mikor megyünk el?

— Holnap. Éél hatkor vár.

— Mi lesz a gyerekekkel?

— Míg kicsik, nálad maradnak. Hat év után a fiú az apának jár.

— Azt ígérted, lemondasz róla?

— Ez még a jövő zenéje.

— Ha nem adsz papírt róla, nem válók.

— Nemcsak tőlem függ. Judit azt mondta, ragaszkodjam hozzá.

— A múltkor még másképp beszélt — mondta az asszony ingerülten.

— Igen — mondta a férfi csendesen.

— Mit akar hát tulajdonképpen?

— Nem tudom.

— Ha nem adsz papírt, nem válók. Nem adom a gyerekemet annak a ringyónak. Én szültem, én szoptattam. Te mehetsz, ha akarsz. De a gyerekemet nem adom. Soha.

Elcsuklott a hangja, ideges lett. Cigarettát vett elő; látta, hogy remeg a keze. Elhatározta, hogy szilárd lesz.

— Ringyó - mondta.

— Hallgass - csattant fel a férfi.

VI. évfolyam 1996. június # 2. szám