Hevesi Napló, 6. évfolyam (1996)

1996 / 2. szám - VERS - PRÓZA - Murawski Magdolna versei

Murawski Magdolna versei

A művészet születése

Papirusz - titok

Vagyunk mert itt rendeltetett hazánk. A hely e szüntelen erő leköt.

Csupán a változás lehet örök. Korunknak célja egy: lehúz leránt.

Szent nád — papirusz - őrzi titkodat. E lét kegyelme ápol s elfogad.

A rangod, rejtve bár, jól látható. Nincs bűvölet, mely át nem fogható.

S hogy nő húzó erő szabad leszel. Szárnyalni késztet égi indulat. Legyőzve sáros földi vágyakat az éter elfogad. Megérkezel.

A nád susog. Titkok felhője száll.

A szent folyamnak áldott partja vár.

A Misztikum fogad. Élsz általa.

A hangod csendül. Száll a csend szava.

Hazádba juttat balga föld-erő. Taszít szakadni készt. Földindulás talán ilyen. Igényed változás:

Egekre ívelő a csúcs. Neved, akár a sugdosó növény, lebeg.

És benne rezdül múltad s eljövő.

búvópatakként lentről tört elő. Korunk s művésze összecsap. Kudarc nincs már csak dúl az égi-földi harc.

Lágy suttogásból szőtt titok-idő,

E hangtalan szavak varázsa vár: a szertehintett szó — idő — halál.

A szobor születése

Fű

Szobrász-erő hat most feléd s te jól tudod bár ember-léted útjait rovod-futod az életünk a tét és szent a változás.

Az alkotásban Isten - szín - erő — varázs.

A fűcsomó tanítómesterem.

Nagyobbat adni más nem tudhatott mint gyenge lénye. Nincs nagyobb titok a fű-erőnél. Érte tisztelem.

Koppannak jó ütések. Néha fáj a szív.

A lürkisz-régióba így emel az ív.

A szárnyad gyenge még s kissé bizonytalan. Röptpdben mégis égi fény áldás suhan.

Taposnak hátán mégis újra hajt. Cibálja ember. Állat tépheti. Létének titkát más nem értheti mint költő néki szánva lenge dalt.

Egymással küzd szobrász és kő — konok anyag. Fáradtan ülnek olykor némán hallgatag.

S ha megpihent a jó erő kezdjük megint.

A zöld fűszálon isteni erő s hogy hajladoz lobogva lénye leng e dalban tiszta lelke hangja zeng.

A hívás oly erős. Vad szél csíp s meglegyint. Csendülve koppanó ütés: a szív szava elér és nincsen visszaút. Élsz általa.

Mindegy tavasz van ősz vagy nyár-elő. A szélbe tartja büszke zöld haját. Gyökér kapaszkodik. Jövőbe lát.

VI. évfolyam 1996. június # 2. szám