Hevesi Napló, 6. évfolyam (1996)
1996 / 2. szám - Az idő sodrában
Az idő sodrában Az újság, a Magyar Nemzet az idei május 25-i számában felidézi azt a beszélgetést, amelyet a nyolcvanas években Illyés Gyulával folytattak. A téma: a magyar szellemi élet felelőssége. Ekkoriban a költő minden alkalmat megragadott — ha szólni hagyták, vagy ritkábban szólni kérték — arra, hogy kifejthesse nézeteit. Ebből a beszélgetésből emelte cikkcímmé Hintsch György ezt a mondatot: ..Ki vagyunk téve a becsapásnak és a balekségnek.” Az ilyen megállapítást nem szívesen ugorja át az olvasó. Főképp akkor nem, ha ebben a többes számban nemcsak a szellemi életet kitevő néhány száz, vagy néhány ezer magyar gondolkodó agyat képzelem el, hanem azokat is, akik ebben a mai állapotunkban, itt, a Duna és Tisza melletti zsebkendőnyi földdarabon a magyarságot, a nemzet jelenét jelentik. Kiemelten mindenképpen az értelmiségre kell gondolnom. Elsősorban azokra, akikben megvan a készség egybelátni a jelent, a múltat - a jövővel. Állapotunkat és XX. századi históriáinkat feltérképezve rá kell jönnünk, hogy nálunk a becsapás akár történelmi szinten is nyomon követhető. A „nagyvilágszínházban” olyan kijelölt szerzők írták meg nekünk a megjátszandó szerepet és az egész drámát, akik utólag méltatlanokká váltak az általános emberi bizalomra. Felrobbantottak Európa közepén egy monarchiát, feldarabolva a szétoszthatóságot olyan részekre, amelyek éppen napjainkban ütnek vissza azokra, akik a történelmi műhibát elkövették. Nem riogatás és nem merész jóslat, ha a mai balkáni állapotok és az onnan induló, vagy oda visszaköszönő, rejtett vagy nyílt kapcsolatok alapján ki lehet számítani azt az újabb tragédiát, amit majd újabb ötven év múlva a harmadik világháborúnak fogják besorolni a történelemkönyvek. (Most még nem tartunk ott - hála Istennek!) De nemeseik az első világháború végén csapták be előttünk az ajtót, és egyebeket: a második után is. Félszeg helyzet mindenképpen ma is, az lesz még holnap is, hogy gyűrűbe foglalnak egy kis népet érdekrendszerek, amiket tudatosan teremtettek meg. Tart ez a rendszer ma is. Annak ellenére, hogy Európát valamilyen demokráciává igyekeznek felépíteni, felszavalni azok, akikben a pillanatnyi érdekek túlharsognak alapvető emberi, erkölcsi és jogi alapelveket. Ami a cikkben olvasható és Illyésnek tulajdonított okfejtésből számomra kiviláglik: a mai magyar értelmiség, — vagy ha ez jobban tetszik — a magyar szellemi elit még ma sem fogta fel, mit kellene tennie, milyen irányban kellene hajóznia, — utat keresnie, hogy a kinti és a benti becsapok ne nézhessék baleknak ezt a népet, ezt a nemzetet, ezt a magyarságot, amely az érdekek szövevényéből nem tud kibontakozni. Vagy inkább: nem engedik, hogy végre kinyújtóztassa meggémberedett tagjait, kiléphessen a rákényszerítétt hatalmi árnyékokból, csak annyira legalább, hogy megszervezhetné önmaga holnapját, a saját természete és lelkiismerete szerint. Elmélet és ártónak mondható gyakorlat folyik kies hazánk területén a gazdaságban, a nyilvános fórumok némelyikén. Önjelölt és önimádó próféták, haruspexek, jogfacsarók, hatalmasok és hatalmaskodók, alkuszok és zsibárusok lepték el a közéletet. Akiktől nem lehet egykönnyen megszabadulni. Mintha a szellemi és erkölcsi tőkénket is elkaparintották, lesorvasztották volna! Akiknek ki kellene állniok a nyilvánosság elé, azok gondjaikba burkolódz- nak, miközben a szellemi nincstelenek és az érdekek szerint idegenlégiósok szólják az elméleteket; az utcai polgár számára írott sajtóban a rothasztási. Egy nemzedék teljes lerongyolása, lerongyolódása folyik itt, a szemünk láttára. És csak annyi a merszünk, hogy a halott Illyésre hivatkozva-utalva igyekszünk kifejteni aggodalmainkat: a világban és a honi tájakon hallható ígérgetések-szédítgetések özönében csúszunk lefelé, a mélybe. A múlt századi látomásos jóslat mára vált, válik időszerűvé? Milyen orvosságot ígér a Parlament vagy egy kis falu önkormányzata az érintetteknek? Ki tagadja a becsapás és a balekség lehetőségét, gyakorlatát, akár 1996-ban is? De hát hogyan kell újságot olvasni, hogy az anyanyelvén értő polgár ne kapjon vasárnap délben szívinfarktust? Pihenő idejében? A kiadó VI. évfolyam 1996. június # 2. szám 3
