Hevesi Napló, 6. évfolyam (1996)
1996 / 4. szám - KÉPZŐMŰVÉSZET - Löffler Erzsébet: A Kishonthy-kiállítás megnyitójára
becsülte városát, ezt a barokk mesevilágot! Kiállítást rendezett azokból az alkotásaiból, amelyek Eger barokk remekléseit, a templom-költeményeket, a köz- és magánpalotákat úsztatja fényárban. Kupolákat, tornyokat, kapukat, a demjéni kőből idefaragott barokk szobrokat, azokat az anyagban és formákban is látható lelki értékeket, amelyek a nagy elődök, az Eszterházyak, a Barkóczyak világképét tükrözik. Hogy látnák azok is, akik alig emelik fel orrmagasságig a szemüket, a tornyok meg végképp nem érdeklik, ó'ket, hogy vennék észre, ebben a városban élnek - ugyan nem sokan! - de akik nem a mai nyüzsgést, a mai habókolást vallják életcéljuknak, hanem azt, hogy amit itt meg lehet - és meg kellene - élnie mindenkinek, a karnyújtásnyira tőlünk meglévő örökséget beszívják magukba, mint látványt, mint tapasztalatot, a szépség olyan foglalatát, amit birtokba venni semmi más nem szükségeltetik, mint jószándék. Mert a szépség és az igazság, ahogyan ezeken az ábrázolásokon is - mindig fényben úszik és napnál világosabban árulja önmagát, ingyen! Csak oda kell hajolnunk, hogy a tájra és a horizontra rárakódó szennytől elborítva is kitanulhassuk a tartalmat. Amiért érdemes élni. Ez a beszámoló csak nyitánya annak a részletezőbb írásnak, amit Nagy Ernő piktúrá- járól megjelentetni szándékozunk. Gratulálunk! A Kishonthy-kiállítás megnyitójára Több, mint két évtizedes az ismeretség, amely Kishonthy Jenőhöz és feleségéhez köt, ez, és az a baráti szeretet, amelyet mindig is éreztünk egymás iránt, talán megengedi azt a személyes hangvételt, amelyet akarva-akaratlan megütök ebben a rövidke beszédben. 1974-ben kerültem a Dobó István Vármúzeumba, mint segédmuzeológus, ott ismerkedtem meg velük, mindketten ott dolgoztak, Jenő barátom a múzeum grafikusa volt, felesége pedig a művészettörténész teendőit látta el. Abban a szerencsés helyzetben is voltunk, hogy ezt a két-három évet egy irodában is töltöttük, és alkalmunk volt megismerkedni egymás gondolataival, együtt vitattuk meg a minket foglalkoztató kérdéseket, ismertük egymás nehézségeit. Szimpatikus fiatal házaspár voltak. Kishonthy Jenő, aki most 61 éves, elmondhatja, hogy eddigi élete nem volt unalmas, nagyon gyakran gondok és nehézségek súlya nyomasztotta, mégis összességében mindent magáénak tudhat, ami az életben jó; egy szépen ívelő művészi pályával és családi boldogsággal dicsekedhet. Az a generáció, amelyhez az ő szülei tartoztak, keserves küzdelmet kellett, hogy folytasson a puszta létért, az életükbül hiányzott minden luxus és kényelem, mégis embert és nem is akármilyen embert faragtak gyermekeikből. A sok nehézség mellé gyakran társult akkoriban, hogy az ember a szocialista ideológia alapján a nemkívánatos, vagy éppen csak megtűrt elemek közé tartozott. Mégsem ezek a napi kellemetlenségek határozták meg az életet, ettől az ember megőrizhette önbecsülését, belső világa zugaiba nem tudott behatolni még az AVH sem, a lelket nem kötötte gúzsba a pénz és a hatalom. Ennek ellenére a Kishonthy-szülők diplomás embereket neveltek gyermekeikből. Kishonthy Jenő mára érett művész, aki valósággal hozzá tartozik Eger arculatához. 50 VI. évfolyam #1996. december hó # 4. szám
