Hevesi Napló, 6. évfolyam (1996)
1996 / 4. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Denke Gergely: Mocsáry Lajos nemzetiségi kapcsolatai
majd így zárja cikkét: „A román nép kötelességének érzi, hogy megismerkedjék testvérnemzetünknek e nagy fiával. Románok! Zárjátok mélyen szívetekbe Mocsáry Lajost.” 1886-ban, mikor a reakció elsó' alkalommal irányította Mocsáryra támadásainak „össztüzét”, az ugyanakkor tömegével kapott nemzetiségi rokonszenv-nyilatkozatok között elsó' volt a román Vasile Vajdáé, s Kolozsvárról „17 ismert román közéleti férfiú” üdvözletét is az elsők közt kapta. (A bukaresti román kamarát is foglalkoztatta Mocsáry fellépése. Kogálniceanu - az egyik legtekintélyesebb román haladó politikus és történész - interpellációjában Mocsáry beszédét méltatva őt „széles látókörű, igaz államférfiúnak” nevezte.) A Luminatoriul és a Tribuna c. lapok Mocsáryval foglalkozó cikkei mellett különösen is kiemelkedik Diaconoviciu Kornél (publicista-politikus, később a román nemzeti komité titkára, a Román Enciklopédia szerkesztője) több, tanulmánynak is beillő írása. 0 volt az egyik vezetője annak a népes küldöttségnek, mely Mocsáryt pesti szállásán felkereste, hogy az erdélyi és magyarországi románság elismerésének és együttérzésének dokumentumát, egy több mint ezer aláírást - köztük pl. Roman Miron érsek-metropolitáét is - tartalmazó díszalbumot ünnepélyesen átnyújtsa. A Románul c. bukaresti napilap vezércikkben részletesen ismertette és méltatta Mocsáry „Néhány szó a nemzetiségi kérdésről” c. röpiratát. 1887. februáijának tragikus eseményei után a Telegraful roman cikkében Horatiustól vett idézettel jellemzi Mocsáry sorsát és helytállását: „Kit jog vezérel, s állja, mint eltökélt... Mennybolt szakadva ráomolhat: Meg se remegne, amíg lesújtja.” A szebeni Tribuna ezt írja: „Mocsáry Lajos azok közé tartozik, akik ajövőbe tekintenek...” Mindez előkészítője volt Mocsáry sokat emlegetett karánsebesi „román” mandátumának, mely a soviniszta nemzetiségi politika elleni közös román-magyar tiltakozás jelképe lett. Az ország legnagyobb, kétszázezer lelket számláló karánsebesi választókerületében csak egyetlen képviselőt választhattak. A kiegyezés idején még 16 ellenzéki nemzetiségi mandátumból ez az egyetlen maradt a Román Nezeti Párt kezén. A kerület két egymás után megválasztott képviselője bejelentette, hogy az igazságtalan választási törvény és rendszer elleni tiltakozásul sem az országgyűlésen megjelenni, sem mandátumáról lemondani nem fog. Válaszul megsemmisítette mandátumukat a képviselőház, mire a románok új lépésre szánták el magukat: a harmadik választáson, 1888. május 26-án - az ország politikai közvéleményének nagy érdeklődése mellett - egyhangúlag Mocsáry Lajost választották meg. A párt választási bizottságának felkérő levelét Mocsonyi (Mocioni) Sándor, a párt egyik vezetője hozta el Andornakra, majd vitte az andornaki udvarházban folytatott tárgyalás eredményeként Mocsáry hozzájáruló levelét. A románok nyíltan megvallják levelükben, hogy Mocsáry megválasztását a hivatalos magyar kormánypolitika elleni tüntetésnek szánják, amely azonban meggyőződésük szerint a magyarság - ahogy ők írják: a „testvérnemzet” - iránti ellenségeskedésnek „még csak látszatát se hordja magán.” Azzal pedig, hogy ezt a „demonstrációt” éppen a magyar Mocsáry személyéhez kapcsolják: az iránta érzett nagyrabecsülésük mellett a két nép összetartozása felőli meggyőződésüket kívánják kinyilvánítani. Hitet tesznek Mocsáry mellett - „a két legmagasabb politikai erényt: az igazság szeretetét és a meggyőződés bátorságát nincs második az országban, ki személyében oly mérvben egyesítené, mint Ön.”. Nem akarják a román nemzet ügyének képviseletére elkötelezni e mandátummal, csak a közös haza ügyének előbbre vitelét várják tőle. Mocsáry elfogadó válaszában hangsúlyozza: ő a két „ügy” szoros összefüggését hiszi és vallja. A kormánypárti lapok fékevesztett dühvei, útszéli hangon támadták Mocsáryt, aki - mint ő írta: „a románok gavallériájából” - mégis közelében maradhatott „a műhelynek, melyben a haza sorsán fúrnak, faragnak.” VI. # évfolyam 1996. december hó * 4. szám 31
