Hevesi Napló, 6. évfolyam (1996)

1996 / 4. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Török József: A Szentszék és a magyarság kezdeti kapcsolatai

mai megkoronázásával II. Agapitosz pápánál (946 - 955). Tíz évvel később, XII. Jánosnál eredményesnek ígérkezett előzetes tájékozódása. A pápa küldötteivel megállapodást kötött: védelmezi a pápát és a fegyveres küzdelmek állandó tárgyát, a patrimorium Petri-t, ám a pápa nem avatkozhat bele Róma városának politikai küzdelmeibe. Ezután Ottó a 961. év nyarán elfoglalta Lombardiát és hatalmát megszilárdítva indult délnek, Rómába, ahová 962. január 31-én érkezett meg. A megkoronázás február 2-án történt a Szent Péter- bazilikában, felesége, Adeleida ennek szintén részese lett. Ottó hűséget fogadott a pápa iránt és elvetette Berengár támogatásának lehetőségét. A Római Szent Birodalom ezzel helyreállt és fennmaradt egészen 1806-ig. Az ekkor tartott zsinat Magdeburgot érsekség rangjára emelte, a szlávok felé irányuló hittérítési törekvéseket pedig jogosnak és kizárólagosnak ismerte el.

Végezetül, február 13-án kihirdetésre került az Ottó-féle privilégium, amely ünnepélyesen megerősítette Kis Pipin és Nagy Károly adományait jelentős bővítésekkel: az Egyházi Állam Itália kétharmadára kiterjedt. A szabad pápaválasztásnak egyetlen föltétele volt: a jelöltnek a császár által történt megerősítése, és a császár iránti hűségeskü letétele. Ugyanis az I. Lothár-féle 824-es alkotmány szerint az Egyházi Állam szuverén uralkodója annak védelmezője, maga a császár. Mindezek fölemlítése a Szentszék és magyarság kezdeti kapcsolatainak vizsgálatakor nem öncélú, hanem az adott helyzet minél teljesebb bemutatásából forrásozik, ami nélkülözhetetlen a történtek teljesebb ismeretéhez.

Tehát 963-ban, egy évvel a császárrá koronázás után Leó és János bíborosok Bizáncba tartottak szárazföldi úton, ám Capuában a császár emberei elfogták őket s velük együtt a bennünket érdeklő két személyt. „Úgy hallottuk - közli Liutprand -, hogy velük együtt elfogták még a származására nézve bolgár (natione Bulgarium), neveltetésére nézve (educatione Ungarium) magyar Saleccust is, aki a pápa úrral felette bizalmas viszonyban van (domni papae familiárissimum), meg a gonoszsággal teli férfiút, Zacheust, aki sem az isteni, sem az emberi tudományokban nem jártas, akit a pápa úr nem régen püspökké szentelt (a domni papae episcopum noviterconsecratum), és a magyarok számára jelölte ki (et Ungariis ad predicandum... destinatum), hogy nekik igét hirdessen és azok minket lerohanjanak (ut super nos irruant). Senki elbeszélése alapján nem hinnénk el, hogy a pápa úr mindezt megtette, ha az ólombullával megerősített és nevének betűit viselő levelek ennek hitelét nem támogatnák.” (Püspöki Nagy Péter fordítása)

Mivel ez utóbbi egyértelművé teszi a magyarokhoz küldött püspök hivatalos minőségét, azért joggal föltételezhető a térítő püspök magyarokhoz küldésének teljesen szabályszerű és hivatalos esemény-sorozata. Érszegi Géza tényszerű, egymondatos, már idézett, összegző megállapítása nem világít rá az esetleges előzményekre; Püspöki Nagy Péter további fejtegetései az idézett tanulmányban pedig már föltételezik, sőt biztosra veszik az első magyar püspökség megalapítását is, amely szerinte egyértelműen köthető Zacheus püspök személyéhez, aki a következő év folyamán, 964. július 6-án részt vett a páduai zsinaton.

A 955. december 16. és 964 május 14. között uralkodott XII. János pápát, aki 18 évesen foglalta el Szent Péter trónját, nem szükséges részletesen bemutatni.' Róma urának, II. Alberiknek (905 - 954.) törvénytelen fia Liutprand jóvoltából fölöttébb negatív jellemzésben részesült. Tény, hogy a pápa és a császár a koronázás után továbbra is gyanakodtak egymásra, éspedig joggal. A császár, Rómából távozván Berengár ellen indult, a pápa pedig Berengár fiával, Adalberttel szövetkezett, és az oxfordi történész, J. N. D. Kelly szerint a magyarokkal! Ez utóbbi következtetés természetesen túlzás, azonban az idézett

VI. # évfolyam 1996. december hó # 4. szám

25