Hevesi Napló, 6. évfolyam (1996)
1996 / 4. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Török József: A Szentszék és a magyarság kezdeti kapcsolatai
ELET ES TUDOMÁNY Török József A Szentszék és a magyarság kezdeti kapcsolatai A terjedelmes, míves kiállítású és drága árú könyvek évtizedekre, sőt félszázadokra képesek meghosszabbítani a bennük foglaltakat azon egyszerű oknál fogva, hogy a vásárlók beszerzésüket eleve hosszú távú befektetésnek szánják, s azokat újabb könyvekkel még akkor sem pótolhatják, ha ez utóbbiak vitathatatlanul újabb és pontosabb kutatási eredményeket tartalmaznak. Kiváló példa erre a Pannon enciklopédia egyik kötete, amely „A magyarság története” címet viseli és 1994-ben jelent meg Budapesten. Ebben a „Róma vagy Bizánc” című fejezet bevezető sorai közlik: „Tény, hogy Géza volt az, aki úgy döntött, hogy megnyitja az általa uralt területeket a kereszténység tanait hirdető térítők előtt. Az apa vetette meg az új hit elfogadásának alapjait, melyekre a fiú felépítette a falakat és a tetőt” (30. o.). A millecentenárium évében megjelent, monumentálisnak szánt mű, „A magyarok krónikája”, melyet Glatz Ferenc szerkesztett, a Gézát tárgyaló oldalakon (46G47.) ugyancsak Gézával kezdi a latin kereszténység érkeztének történetét. Az egyéb példákat fölösleges sorolni, ez a két, igencsak magas árfekvésű könyv a jövőben sikeresen fogja tovább örökíteni Géza kezdeményező szerepét. Ez utóbbi példa annál feltűnőbb, mert az ugyancsak Glatz Ferenc (és Kardos József) által szerkesztett és még az 1988-as jubileumi esztendőben megjelent „Szent István és kora” címet viselő tanulmánykötet tartalmazza Püspöki Nagy Péter írását, amelyben kiemelt helyen szerepel az első biztos adat a Szentszék és Magyarország kapcsolatáról. Ennekelőtte Győrffy György az „István király élete és műve” c. könyvében (1977.) szintén említette a lentebb ismertetésre kerülő esetet (51.). Maga a forrás és a szerző régóta ismeretes a magyar történészek előtt, hiszen Pauler Gyula a magyarok kalandozásainak felvázolásakor - legjelesebb művében - A magyar nemzet története az árpádházi királyok alatt, I. 9. - éppenséggel Liutprand cremonai püspök Antapodoseos c. művét is felhasználta. Nem valószínű, hogy Liutprand másik írása a,Liber de rebus gestis Ottonis magni imperatoris, seu Historica Ottonis elkerülte volna figyelmét. Az ebben található, és a magyarokra vonatkozó értesülést azonban csak részben használta föl, mindössze a kalandozásokra vonatkozó adatokat hasznosította. A „Korai magyar történeti lexikon” (1994.) kivétel, mert a 9 -14. századokat felölelő kézikönyvek a kereszténység fölvételét tárgyaló szócikkében Érszegi Géza a Liutprandtól származó értesülést a következőképpen összegzi: „Sikertelenül próbálkozott Zacheus püspök XII. János pápa megbízásából Magyarországra jönni téríteni (963 - 964.).” Ezek után érdemes magát a cremonai püspököt megszólaltatni, aki a 963. év jelentős eseményének tartja azt, hogy XII. János pápa két bíborosát, Leó püspököt és János diakónust Bizáncba küldte, a Nagy Ottó császár feltétel nélküli híveként működő Liutprand szerint a császár ellen irányuló cselszövés végett. Nagy Ottó hosszú időn át várt császárrá koronázására. Már 951-ben próbálkozott ró24 VI. évfolyam #1996. december hó # 4. szám
