Hevesi Napló, 6. évfolyam (1996)
1996 / 4. szám - VERS ÉS PRÓZA - Herke Rózsa: Emlékezzünk!
ott heverő tárgyakhoz. Mindszentit kiszabadították börtönéből. Legyen erkölcs, legyen kereszténység. Legyen magyar a magyar. És folytatódott a tüntetés a parlament előtt. A tömeg akart, szabadságot akart... és a tömegbe lőttek. Honnan, hogyan, kik és miért? Az orosz katonák elbizonytalanodva nézték, hogy mi történik? Mit akar Nagy Imre? És mit akar Kádár János? De mit akar a Szovjetunió? A hatalmat akarja, és céljához Nagy Imre nem felel meg. De Kádár János igen. A kommunizmusé a jövő - mondták Kádár János és társai. De a nép szabadságot akart. És megint-csak elindult a tömeg. És lövöldözés a Köztársaság téren. Ki lőtt, kire? Az ávósok lőttek, akik továbbra is akarták a hatalmat? És nem akartak szabadságot, és nem akartak kereszténységet. De a nép akart: és betört kirakatok érintetlenül, s a pénz az utcán a dobozokban. Tiszta erkölcsöt akart a magyar. Nyugtalanság mindenfelé, a nép nyüzsgött, a pékek pedig sütötték a kenyeret, hogy senki ne éhezzen. A Szovjetunió azonban nem akart szabadságot adni a magyar népnek. Indultak a tankok, dörögtek az ágyúk. 1956 november 4-ét irtunk. A tankok eltaposták a gyermekeket, az orosz haderő fölperzselte a házakat. Az érintetlen kirakatok megszabadultak az áruktól, a pénzes dobozok pénzzel együtt eltűntek az utcáról. Ugyan mit is akar ez a maroknyi magyar nép a Szovjetunióval szemben? Mit akar Nagy Imre és társai? Amerika és a nagy világ ugyan mit tudnak rólunk? Inkább elpusztul a nemzet, mint hogy így éljen, szabadságtól, önállóságtól megfosztva! A határ szabad volt, könnyen át lehetett menni nyugatra. Ausztriában szívesen fogadták a menekülteket. Segítettek azokon, akiknek merszük volt elindulni a nagyvilágba. Mert itthon nincs jövő. Harcoltunk, Mária országáért harcoltunk. A Szent István-i Magyarország a mi hazánk. Mártírjainkkal együtt, mi élők és halottak újra akarjuk építeni ezt az országot. Ezerszáz év. Szenvedtünk sokat. Tatár, török, Habsburg, az első és a második világháború igazságtalanságai megtörték erőnket, de akarjuk a régi Magyarországot, a tiszta erkölcsöt. Dolgozni, építeni akarunk „Minden ország támasza, talpköve a tiszta erkölcs! ” - így írta Berzsenyi Dániel. És várjuk azokat a vezetőket, akik ezt a Magyarországot akarják. 1956. november 4. után halottak az utcán. Az orosz tankok megtelepedtek. Akit nem vittek bitófára, az börtönbe került. A fiatalt akkor végezték ki, amikor betöltötte a 18. évét. Jól tette, aki kimenekült a nagy világba, és most kint harcol, hogy vegyék észre ezt a sok-sok tehetséggel megáldott, de mélyre süllyesztett népet. Nemcsak az a bűnünk, hogy magyarul beszélünk, hogy tehetségben, tudásban, erkölcsben valahol elöl vagyunk. Kevesen vagyunk, de vagyunk. Amit a régmúltból, 1100 évvel ezelőttről magunkkal hoztunk, az itt él bennünk: a dalainkban, a táncainkban, az erkölcseinkben. Az emberség, a jóindulat, bátorság, törhetetlenség a vérünkben van. A magyar nem alattomos, nem támad hátba. Szembe fordul, és segít. Önmagát adja. Tudást, művészetet, sokoldalúságot, erényt, mindezt átadni. Nem eltaposni, fölülkerekedni a másik emberen, hanem segíteni. Emberségesen segíteni mindenfelé. Ez Szent István országa, ez a magyar nép, ez a mi hazánk. Élni, fejlődni! Ezt akarjuk. VI. # évfolyam 1996. december hó * 4. szám 17
