Hevesi Napló, 6. évfolyam (1996)
1996 / 3. szám - KÉPZŐMŰVÉSZET - Löffler Erzsébet: Pataki József tűzzománcairól
Tanítványai sok hazai és több nemzetközi rajzpályázaton szerepeltek eredményesen. Legutóbb az egri Bazilikában bemutatott tanulói rajzpályázaton díjazták hat növendékének tűzzománc képeit. Nálunk az utóbbi évtizedekben lett honossá ez a réges-régi ipar-művészi forma, az alkalom okán nem árt néhány szót ejteni magáról a tűzzománcról és múltjáról. A zománc fémoxidokkal színezett porrátört üveg, melyet vízzel, mézzel vagy gyantával keverve fém, üveg, cserép, vagy porcelán tárgyakra kennek díszítésképpen, majd ráégetik, miközben az üvegpép összetétele szerint áttetsző', vagy átlátszatlan réteggé olvad. Az iparban a zománc elsősorban vastárgyak védelmére szolgál bevonat formájában. Az iparművészetben eredetileg mint az ötvösség egyik díszítőtechnikája terjedt el, vagyis mint ötvöszománc szerepel. Ennek története az i.e. II évszázadra nyúlik vissza. Egyesek szerint sokkal korábbra, hazája Egyiptom volt. Ez a rekeszes zománc ősének tekinthető. A díszítés rajzát a rekeszes zománc esetében az alapra forrasztott fémszalagok szolgáltatják, melynek közeit, rekeszeit zománccal töltik ki. Az egyiptomiak után több ókori nép is alkalmazta ezt a technikát, legnagyobb sikerrel a bizánciak. Ennek egyik legszebb példája a magyar Szent Korona. Pontosabban ennek alsó része, az abroncskorona, melyet I. Géza királyunk kapott Dukász Mihály bizánci császártól. Ezt megelőzően a kelták is alkalmaztak zománcot ékszereiken, fibuláikon. Ok a beágyazott zománcot készítették, ez esetben az alapból kivésik a mintát, és az így keletkezett mélyedéseket töltik ki zománccal. Különösen nagy sikerrel művelték később a franciák ezt a technikát Limogesban, ahol a XV században lendült fel a tulajdonképpeni zománcfestés. Franciaországban alkalmazták először a körülágyazott zománcot is, ami azt jelenti, hogy a kidomborodó fémrészek is érvényesülnek eredeti színükben. Említésre érdemes a velencei zománc is, amely ugyancsak a zománcfestés egyik változata és a XV-XVI. században alakult ki. Vörösréz edényeket díszítettek vele, apró arany csillámokat, virágokat ültettek a még folyékony masszába és ezzel együtt égették ki. Igen jellegzetes a magyar, vagy sodronyzománc. Ez esetben a fémlapokhoz forrasztott szalagokat finom sodrony fonatok pótolják, alapját és keretét egyaránt színes zománccal töltötték ki. Ismerjük még a filigrán zománcot is, ez esetben a díszítő motívumokat borítja zománc, az alap saját színét mutatja. A sodronyzománc virágzása Magyarországon a XV századra tehető és legkiemelkedőbb példája a Szent László Herma, de figyelemre méltó a Suky-kehely Esztergomban, és Mátyás király Bécsújhelyben őrzött serlege. A XVIII században vált népszerűvé a festett zománc, amely a tulajdonképpeni fémlapra égetett, festett zománckép. Miniatűr-szerű képeket is készítettek így, amelynek mestere a lőcsei Szilassy János volt ebben a korban. (Szilassy egyik művét, egy monstranciát itt őrzik Egerben a ferences templomban). VI. évfolyam 1996. szeptember hó # 3. szám 65
