Hevesi Napló, 6. évfolyam (1996)
1996 / 3. szám - VERS - PRÓZA - Kovács Endre: Szent Bernát misztikus teológiája
Szent Bernét misztikus teológiája A világegyház augusztus 20-án, mi magyarok - Szent István ünnepe miatt - augusztus 19-én emlékezünk meg Szent Bernát clairvaux-i apátról és egyháztanítóról. Bernát 1090-ben született a Dijon melletti Fontaines-ben. 1113 tavaszán lépett be társával együtt a citeaux-i apátságba. Harding Szent István apát felismerte benne az Istentől küldött lánglelkű embert, így Bernát 25 éves fiatalemberként Clairvaux alapítója és apátja lett 1115-ben. Nevéhez és működéséhez fűződik a ciszterci rend elterjedése, ezért a rend második alapítójaként tiszteljük. Szent Bernátot sokféle téma foglalkoztatta. Mindegyik művében a misztikus teológus szól hozzánk, aki Isten teljesebb megismerésére és mélyebb szeretetére akar vezetni minket. írásaiban gazdag tanítás maradt ránk, amelyet érdeklődéssel olvashat a ma embere is, hiszen az experientia Christiana, a keresztény élet megtapasztalása korunk lelkiségi irányzataihoz tartozik. A teológia, az Istenről szóló tudomány rendszerbe foglalt ismereteket jelent. Ennek az összegezésnek, rendszerbe foglalásnak két útja lehetséges: a skolasztika és a misztika. A skolasztika logikai sémák és törvények segítségével halad előre. Keresi Isten és a világ közötti kapcsolatot, fogalmakba önti ismereteit, tudni és látni akar, hogy eljusson Istenhez. A misztika az intuitív meglátás élményéből indul ki. Nem egyszer meglát olyan gondolatokat, észrevesz olyan összefüggéseket, amelyek a következtető értelem előtt talán örökké rejtve maradnának. Valakit vagy valamit kétféleképpen lehet megismerni. Az egyik mód a megfigyelés, adatgyűjtés, a tanulmányozás. A másik a szeretet útja. Ha szeretünk valakit, egyre közelebb kerülünk hozzá, egyre bensőségesebb kapcsolatot alakítunk ki vele, így egyre jobban meg is ismerjük. Ez különösen érvényes Istennel való kapcsolatunkra. Jézus azt ígérte: „Aki szeret engem, azt Atyám is szeretni fogja. Szeretni fogom őt én is, és kinyilatkoztatom magamat neki.” Jn 14. 21). Ha szeretjük Jézust, egyre közelebb kerülünk hozzá, és ezáltal egyre jobban megismerjük őt, és egyre többet megértünk tanításából, az örök igazságokból. Ezek a meglátások és felismerések nem száraz, elvont, hanem mélyen átérzett, gyakorlati igazságokat jelentenek lelki életünk számára. Szent Bernát a legnagyobbak közé tartozik, aki a misztikus megtapasztalás útján látta meg az isteni igazságok legmélyebb értelmét, teljes szépségét. Állandóan azt kereste, és teljes erejéből arra törekedett, hogyan szolgálja és valósítsa meg a Szent Benedek regulája szerinti szerzetesi életet, a szere te tegyesülést Istennel. Misztikus teológiájának alapvető szempontjait így foglalhatjuk össze: Isten a szeretet, a szeretet ajándéka által 0 bennünk lakik és mi Őbenne. A szeretet bennünk lévő ajándékának megkoronázása a boldogító egyesülés Istennel. Ennek elnyerésére az út az Isten félelmén keresztül vezet. Ezért az alázatosság által teljesen ki kell üresíteni magunkat, le kell mondanunk a saját akaratunkról. Arra kell törekednünk, hogy a szeretet kerüljön a félelem helyébe, szeretetből teljesítsük Isten akaratát. A középkornak mindent átjáró nagy gondolata és központi problémája a szeretet. Szent Bernátról valóban elmondhatjuk, hogy benne élt korában. Misztikus teológiájában minduntalan e ponthoz tér vissza. „Az Isten szeretetéről” szóló művében ezt írja: „Isten iránti VI. évfolyam 1996. szeptember hó * 3. szám 19