Hevesi Napló, 5. évfolyam (1995)
1995 / 2. szám - TÁRSADALOM - TUDOMÁNY - Török József: A magyar Katolikus Egyház és a holocaust
1939-ben éppen Kovrig Béla vezetésével, gróf Teleki Pál miniszterelnök akaratából szerveződni kezdett, papi résztvevőinek első sorában ott találjuk Mindszenty József zalaegerszegi és Apor Vilmos gyulai plébánosokat. Ami az eszmei alapokat illeti, a magyar Katolikus Egyház tehát nem valamiféle szellemi tespedtségben-felelőtlenségben leiedzett, amikor a fajelmélet hirdetői a holocaust megszervezéséhez titokban készülődtek. XI. Piusz 1938-ban a zsidóüldözések hírére drámai hangvételű megnyilatkozással válaszolt: „Keresztények nem lehetnek antiszemiták, hiszen lélekben mindnyájan zsidók vagyunk.” Meddig hallatszott a pápai szó? Igaz, hogy a hírközlést ekkor is a hatalom manipulálta, ám az olyan kiváló egyéniségek, mint például a gyulai plébános, Apor Vilmos igenis meghallotta a pápai tanítást és azt paptestvéreinek tovább adta. Ezért felelőtlen és megalapozatlan az az állítás, miszerint „a papság körében is talajra talált az antiszemitizmus, s nem kevesen rokonszenveztek a németek törekvéseivel” (Vigilia 1995/3,192. o. - Rónay László irodalomtörténész). Az első zsidótörvénnyel kapcsolatos egyházi állásfoglalás, bár a nagypolitikai szorítás kényszerében született, s igazi, tudományos igényű elemzése csak most, a püspöki kar jegyzőkönyveinek csonkítatlan publikálása után és a máig lappangó források föltárásával válik lehetővé, az Egyház koherens álláspontját tartalmazta. (Erre első kísérlet Salacz Gábor posztumusz tanulmányának részleges közzététele.) Serédi Jusztinján prímással az élen a magyar Katolikus Egyház állásfoglalása, melyet a II. törvényjavaslattal kapcsolatban éppen Glattfelder Gyula, Csanádi püspök ismertetett, teljes mértékben megfelelt a keresztény alapelveknek és a pápák tanításának. Ami a papság állásfoglalását illeti, a holocaustot megelőző, a hazai zsidóságot sújtó, megszorító intézkedésekkel kapcsolatban, elegendő lenne végignézni a megkereszteltek anyakönyveit. így pontos adatokkal rendelkeznének a kikeresztelkedettek számáról és világosabban látnánk a papság segítőkészségét. Hiszen a magyar papok jól tudták, a nagyszámú felnőtt megkeresztelkedő egy része nem meggyőződésből tért át a katolikus hitre, az egyháziak azonban nem tartották alkalmasnak az időt ennek firtatására. A püspöki kar érzékelte ugyan a problémát, ám megoldást nem talált. Apor Vilmost a püspöki kinevezés járulékosan széleskörű vezetési jogkörrel is felruházta és több országos kiterjedésű katolikus mozgalmat irányíthatott. A kereszténnyé lett zsidók mentését szolgálta névleg a Magyar Szent Kereszt Egyesület, melynek elnöke éveken át Apor Vilmos győri püspök volt. Azért névleg, mert a püspök személyes elkötelezettsége folytán a támogatás mindenkire kiterjedt megkülönböztetés nélkül. Például az 1943. március 7-i püspökkari konferencián a kisegítő munkaszolgálatosok hadisegélyének ügyét tárgyalta meg és támogatta a magyar hierarchia. A védelmet, pártfogolást a püspökök a német megszállás alatt is folytatták. Maga Lévai Jenő is közli Apor Vilmos Jaross belügyminiszternek írt levelét, amelyben a győri gettó ellen tiltakozott. A püspök tiltakozó levelére a belügyminiszter nem válaszolt írásban, ugyanakkor szóban megüzente neki: „Ha el nem hallgat és intézkedéseit bírálni vagy hátráltatni meri, internáltatni fogja”. A püspök tiltakozása tehát eredménytelennek bizonyult, ám ez őt nem fogta vissza. Kéréseivel állandóan közbelépésre szólította Sztójayt, aki nem vette figyelembe az erélyes, sőt prófétai hangvételű tiltakozásokat. A miniszterelnöknél a zsidók mentése ügyében hiába jelentkezett kihallgatásra, az nem volt hajlandó fogadni Győr püspökét. Apor Vilmos ekkor a miniszterelnök helyettesét kereste meg, neki tárta föl panaszait, szemrehányásait. Sztójayhoz a többszöri sikertelen kísérlet után végezetül tiltakozó táviratot intézett 1944. június 13-án. Ezt megelőzően a Glattfelder Gyula örökébe lépő új Csanádi püspök, Hamvas Endre 1944. tavaszán hasonló segítséget kérő szellemben igyekezett közbenjárni a zsidók érdekében a hatóságoknál, ám ő sem tudott érdemleges eredményt elérni. Grősz József kalocsai érseket ugyancsak segítőkész szellem járta át, a nagytapasztalatú egyházkormányzási szakember - noha ő is megtett mindent - kevésbé bizakodott közbenjárásai sikerében, mert tudta, kikkel áll szemben. 1944-ben Pünkösd ünnepe május 18-ára esett. Ezen a vasárnapon az ország keleti felében, a kolozsvári Szent Mihály-templom szószékéről Márton Áron erdélyi püspök így fordult a szentelendő fiatal _________„____________________________ ,1 fí/l fi Z_^__ V. évfolyam 1995. június * 2. szám 29
