Hevesi Napló, 5. évfolyam (1995)
1995 / 1. szám - SZÍNHÁZ - Okos bohócok
Szerettük volna, ha a drámaíró által a színpadra átrendezett szép szövegeket-gondolatokat maradéktalanul megkaphattuk volna. Akadtak a fontos párbeszédekben olyan részek, amikor Cordélia úgy elérzékenyült, annyira suttogásra vette hangját, hogy csak az orrát figyelhettük, jön-e ki onnan, alóla — hang. Meg az, amit mi szerettünk volna megtudni. így sokan, akik nem készültek Kierkegaard- ból, csak sejthették, mi megy végbe a lányban, vagy éppen egy fontos szituációban mi is lehetett Cordélia „ellenlépése“ e szentnek tudott sakkjátszmában? (Fájdalom, általános ez a szokás hazai színpadjainkon. Noha mindenki tudja, hogy a drámát már a görögök a gondolatokért, a megtisztító élményért játszották, és ezért nem restellték a hangosító maszkot felszerelni a színész arcára, mert a színpadon akkor még nem volt szabad elvesznie egyetlen félsóhajnak sem!) A rendező csapatmunkát szervezett, kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott mindenki. Itt nem is lehetett másként. Ha bármelyik aktor nem értette volna, miért küldik be a nézők elé, vakká vált volna a tükör, amelyben Kierkegaard élete tűnt fel. Csanádi Judit díszletei, Csengey Emőke jelmezei szoros atmoszférát fontak. Altorjai Attila Johannes alakjában végre képességeinek megfelelő alakítás lehetőségéhez jutott. Bánthatta némileg a bozontos-romantikus hajkoszorú. A kalap viszonylag könnyített a viseletén, a lebernyege „passzolt“ a lánykutató hajszához. A kedves és mértéktartó teatralitás ellenpontozta azt a kendőzetlen célratörést, ahogyan Johannes mindenkire és minden helyzetben „ráhajtott“. A főhős ugyanis nem akármilyen legény. Bölcseleti és vallási vitái közben tagadólag odaszól még az Istennek is, noha makulátlan meggyőződése szerint a vallás az emberi nem számára a legmagasabb stádium. Altorjai Attila visszaesés nélkül pörgette ezt a kétórás gyónást, és talán a drámabeli testvérével vívott párharcában bizonyult halványabbnak — önmagánál. A főhősnél kell megemlítenem — bár megjegyzésem a rendező munkáját is érinti —, hogy az Ábrahám—Izsák-témát ki kellett volna emelnie, akár retorikai elemekkel is, a gondolatmenetből. Nemcsak azért, mert ez az eleme A csábító naplójá-nak, de Kierkegaardnak is, az ő életének is a kulcskérdése. Az öreg Abrahám szerződésben áll az Úrral, aki majd megsokasítja az ő ivadékait, mégis azt követeli tőle, áldozza fel a fiát. 0, a már magtalan ember? De Abrahám hisz — ez az abszurd helyzet megoldása! — és cselekedné, amit az Úr kíván. Az áldozatvállaló és az áldozattevés örök problémája ez. És mégis hinni kell, a hit tárgyának és megjelenési módjának, idejének olykori abszurditása ellenére is! És magunknak, az Úrnak engedelmeskedve kell megtennünk a magunkét. Innen nézve kap-kaphat más lejtést a napló és a darab, benne mindaz, amit elmondanak. Nem játékként „csábított“ Kierkegaard sem. Ot tényleg érdekelte a szerelem, de csak addig, amíg a forró kép benne nem kezdett élni arról, akit szeretnie kellett, azaz illett volna — a szent önzés rendelése szerint. (Ha újra végiggondolják? Mármint Sziki és Altorjai.) Moravek Krisztina — bájos Cordélia. Érti is, hol kell a vívó-páston megállnia, — mert ez az ő harca is a javából! —, de néha nem tud uralkodni a megindultságán és a szövegen. Ezért olyan pia- nóig jut el, zárkózik be, amely halkítás színpadon már nem engedhető meg. Minden az értés és az együttélés-megélés rovására megy. Sokat várhatunk még tőle, hamvassága átüt a rendezői akaraton is. Négy „lelki ügynököt“ sorakoztat a dráma is, a filozófus is e tragikus pár köré. Vilhelm a legmeggyőzőbb. A hit és a szeretet retorikája az övé, de testvére belső burkát feltörni nem tudja. Az ő tragédiája alig valamivel kevesebb, mint Johannesé, mert nincsenek eszközei a jól látott feladat végrehajtására, nem képes megmenteni a tévedéstől, az általa csődnek tudott állapottól azt, akit testvéri vonzalommal is maga fölött állónak tud; többnlk. Horváth Ferenc jól reagálja le a főhős indulatait, érveivel nem birkózhatik meg, nem úgy, ahogyan szeretné. Fontos eleme ő ennek a játéknak. Deák Éva Nagynénije a dekoratív jelenség, hangja végigszáll a fejek felett. Művészi fegyelemmel — beszéd, mozgás, gesztus, ritmus összhangban van nála —, méltósággal lép be a képbe és akkor sem feledkezünk meg róla, amikor nincs a színen. A romantikus vágyódás ma megmosolyogni való téma, de ahogyan ő ezt elővezeti, abban asszonyi tekintély és értéktudat van. Hogy ráhajlik Johannesre? Tizenhat évi meddő várakozás után. Ha mentheti is a húgát a veszély elől? Ezt mind hozta. A Jansen-lány ügyeskedését Berzéki Krisztinától kaptuk. 0 függ mindenkitől, tudja, érzi is, 50 V. évfolyam 1995. március hó. 1. szám
