Hevesi Napló, 5. évfolyam (1995)

1995 / 1. szám - SZÍNHÁZ - Okos bohócok

hogy ebben a történetben hátul kell állnia, de léte fontos, mert az életben senki nem mellőzhető. Jó epizódalakítással rukkolt ki.

Bajcsi Lajos okosan gazdálkodik a ráosztott, bemérhető jellemmel. Árnyéka tud és akar maradni annak, aki felett diadalmaskodik. Noha ő győzött, nem tolja távol, túl távol tőlünk magát . És amikor a felkavart-megnyugtatandó néző bandukol hazafelé a színházból — már már nincsenek költséges színházi vacsorák ebben a Közép-Európában! —— kérdés kérdésre tolul. Miért adnak nekünk Kierkegaard-adaptációt? Színpadon tömény filozófiát? Ha úgy tetszik, meztelen lelkek nagy gyónását, a XX. század végén, a múlt század negyvenes éveinek más állapotából, Kant és Hegel után félrőffel, a nem nekünk szóló időből és társadalomból? Ez kell nekünk mára? És miért? Használhatók-é a dán bölcs, író, a szenvedő papszerűség által összefogalmazott maximák, meghatározások, gondolatok? Mint ez például: „Azért csodálkozom, hogy higgyek“. Vagy ez: „Mint nő, gyűlöl engem; mint tehetséges nő, — fél tőlem; szeret engem, mint okos emberfőt“. Vagy: „Egyet szeretni, nagyon kevés, mindenkit szeretni — felületes dolog“. Vagy: „A szárnyaló szó zúgásában leszek még hallható“. Vagy: „Legszívesebben gyermekekkel beszélgetek; tőlük még remélhetem, hogy majd értelmes lények lesznek; de akik azzá lettek... Úristen!“

Kierkegaard szerint az elszigetelt szubjektum öntudatát kell vizsgálnunk. De ma!? Kétségbe kell esnünk, mi mindent elfelejtettünk, vagy mi mindent nem tanultunk meg. Ez a mai nemzedék lelkileg olyan szegény, hogy a sivatagi beduinokkal versenyre kelhetnek a testi és lelki szárazság eltűrésében. Még a két világháború között is garmadával akadtak zeneszerzőink, íróink, drámaíróink, európai nagyságaink nem egy esztétikai ágban, tudományban magyar segedelemmel vezetődött be az atomkorszak —, és mára szinte semmi. Még a negyvenes években, a háború kellős közepén is havonta több új darabot mutattak be Pesten, mint manapság egy évtized alatt! A háború, a szennyes politikai áradat irtotta ki ezt a termékenységet. Mennyire kitikkadtunk? Vissza kell hajolnunk erkölcsi és szellemi eledelért a XIX. század közepére? Ma is Liszt érzelmein nevelnénk a jobbik énünket? Ha nem értjük a színházat, nem olvassuk a mai irodalmat, nem a színház, nem az irodalom az oka! (Van?) Az emberrel van baj, ezzel a ma emberével, akit lelkileg gnómmá nyomorított a gondolattalan — vagy ami még rosszabb —, a fegyverekkel diktált politika?! Mikor múlik már el ez az átok rólunk rajtunk? Kinek jó az, ha a nagyhatalmak önzése és összjátéka folytán a hitbéli osztottság okán ölik egymást az emberek? így megyünk 2000 elé? Hol van, mikor ébred fel a homo novus, az Isten szerinti új ember? Kierkegaard is ezt kérdezné!

Lejegyezte: Farkas András

V. évfolyam 1995. március hó. 1. xám