Hevesi Napló, 5. évfolyam (1995)
1995 / 1. szám - SZÍNHÁZ - Két színészrendező az Egri Gárdonyi Géza Színházban
Tényleg bohóc az ember? Queneau: Stílusgyakorlatok Két helyszínien is, a G. G. Színházban és az Ifjúsági Házban is fut — jól szalad! — Raymond Queneau Stílusgyakorlatok című kabaréjának idei szerepeltetése. Ahogyan azt Bognár Róbert magyarította, tűzdelte, átnyelvészkedte és ahogyan azt Csendes László, az egri színház valóban vezetőszínésze a világot jelentő deszkákra állította. De hát mi is a világ? — kérdezhetnénk teljes joggal akár Raymond Queneaut-tól (1903-1976) is, aki „legyártotta“, 1947-ben ezt a csaknem száz formációban megismételt egyszerű, banális, köznapi, szimpla, csaknem unalmas blődlit, miszerint Párizsban, az ötös buszon, egy hosszú nyakú pasas olyan ostobán és olyan kihívóan létezett, sőt nemcsak létezett, de a kalapján paszományt is, hosszú- at, lelógóat, érthetetlenül és indokolatlanul viselt. (A szórend azért csavart, mert itt minden hatásnak és ellenhatásnak értelme, nemcsak helyi, de bölcseleti értéke van.) Szóval az író majdnem százszor, de mindig másképp röhögteti-mondatja ezt a badarságot, aminek látszólag a világtörténelem szempontjából semmi-de-semmi jelentősége nincs. Pedig hát a színház arra hivatott hely, a színészek azért vándorolnak a világban, hogy az örök igazságokat, az ember számára megtanítható és leközelíthető igazságokat tegyék-mutassák a néző orra elé. Hátha okulna belőle. A francia szerző a második világégés után fogalmazta meg ezt a — minek nevezzem? — hangsort, képsort, jelenet-állapotot, ezt a kirögzített utcai ostobaságot. Rólunk, nekünk, akik magunk is utazunk a buszon, noha nem a Szent Lázárnál szállunk le, nem ott tapossuk meg a másik lábát, és nem hordunk kalapot, lelógó tarka paszománnyal. Abszurd az ötlet, hogy a színészek verjék magukat ide-oda, ne haladjanak az Istennek se, egy tapodtat se arrébb, csak itt, a buszon történteket meséljék egymásnak? Semmi emberi méltóság, csak a vigyorgás, hogy milyen pokolian semmi az idő, amit dumával kell és lehet kitöltenünk. Mert ami más egyéb érdekes volna-lenne még, az úgyis megesik, nélkülünk. Vagy ellenünkre. Mert az ember az események áldozata. Akár az Ötösön, akár a fronton, akár a bilin ülve — már bocsánat, éppen hangadás közben —, akár nyuvasztják, akár élni hagyják, nincs menekvése. Másoktól se, de leginkább önmagától nincs megfutamodása. így hát fecseg, és századszor is elmondja, röhögi, j átssza a semmit, amit csak ő tart fontosnak. (Érdemes beleolvasni Queneau regénynek nevezett írásaiba is; az Ikaroszban is, vagy Az élet vasárnapjában is ugyanígy, ugyanezt mondja. De másképp! Mindig is gondolkodásra késztetve!) Csendes László kapott három színészt, szálljon versenybe azokkal az emlékekkel, amiket a pesti társak négy éven át bepréseltek a Stíl.-gyak.-kal a nagyérdemű közönség agyába. kihívás nagy, az ered- B3r31h Zoltán, Venczel Valentin, Sata Árpád 44 V. évfolyam 1995. március hó. 1. szám
