Hevesi Napló, 5. évfolyam (1995)
1995 / 1. szám - TÁRSADALOM - TUDOMÁNY - Sugár István: Az egri 14. honvéd gyalogezred teljes és végleges megsemmisülése 1944–1945. III. rész
gadtak minket, hiszen akkor már le voltunk írva! Este beszéltem a legényemmel (Csirke), hogy a megmaradt régi géppuskásainknak súgja meg, hogy aki éjjel lelép és hazamegy a családjához, annak hiányát három napig nem veszem észre. Engem köt az esküm, nekem jelentenem kell. Másnap reggel arra ébredtem, hogy Kálmán (azaz a legénye, Csirke, S. I.) hozza a reggelimet. Ráförmedtem, hogy miért nem ment haza az édesanyjához, Szidi nénihez. Erre a válasz az volt, hogy: Százados uram, ha a jóban együtt voltunk, maradjunk együtt a rosszban is! Ilyen emberei is voltak és még talán vannak is. Régi egri géppuskás egy sem szökött haza éjjel! Ilyen szellem is volt valamikor!“ így léptük át másnap Rajkánál a magyar—osztrák határt, és vánszorogtunk, mint a koldusok Récsen, Wiener- neustadton keresztül egész Weitráig, az osztrák-cseh határon, és ott ért minket az 1945. május 9-én aláírt békeszerződés. Sajnos a legénység már türelmetlen volt, menjünk haza, mert vége a háborúnak. És hazafelé jövet egy héttel a fegyverszünet megkötése után orosz hadifogságba estünk, ami 27 hónapig tartott, és ahol a fakitermelés és szállítás minden csínján-bínján keresztül megtanultunk hazudni, csalni és lopni, hogy éhen ne haljunk.“ A 44. ikerezred végső harcai és teljes megsemmisülése Nem lenne teljes az egri ezred totális pusztulásának históriája, ha nem tekintenénk át a 44. ikerezred végső harcait és széthullását. Ezen események forrásául Papp Jánosnak, — ki ma a Német Szövetségi Köztársaságban, Bonnban él, — értékes visszaemlékezése szolgál. Még 1944 őszén mozgósítva lett a 44/11. zászlóalj, mely kivonult Ukrajnába a nyugati megszálló erőkhöz. Végig ott is maradtak, majd a front vészes közeledésével 1944-ben a Kárpátokba visszavonultak. „1944 nyarára megkezdődött a dráma utolsó felvonása, — írja Papp János, — s a 44. gyalogezredet újra felállították és Nicki ezredes parancsnoksága alatt kivonult a Kárpátok védelmére.“ Ezekről az eseményekről az előzőekben Kelemeny Alajos százados visszaemlékezése alapján ismerkedtünk meg. Majd 1944 júliusában újból felállították a 14. pótgyalogezredet egy alezredes parancsnoksága alatt. „Ez egy igen siralmas egység volt. A zászlóaljak csak két lövész-századból álltak, — írja Papp János, — azok is csak három-három szakasszal és egy-egy csökkentett géppuskás századdal, de először az ezred kötelékben nehéz aknavetőkkel. Irány: Erdély.“ Hogy mi lett az alakulattal, nem tudja Papp János, ugyanis szeptember 10-én megsebesült. Visszaemlékezésében még egy eseményt említ. „Az 1944 őszén bevonult újoncokat a Dunántúlon gyűjtötték, majd 1945. január 15-én kitelepítették Németországba, Göttingembe. 1500 volt a létszám. Ez tulajdonképpen egy mentés volt a közeledő orosz fogság elől. „A németek legnagyobb blöff)ét itt láttam, — említi Papp János, — A zászlóaljparancsnok Huszár József őrnagy volt, aki megsebesült a Donnál. Én magam, mint lábadozó sebesült zászlóalj-segédtiszt szolgáltam ekkor itt. A parancs az volt: kiképzés csodafegyverekkel! Mi sohasem láttunk egyet sem ilyen fegyverekből. Rajonként egy puska volt a kiképzésre!“ A megmaradt csoport 1945. május 9-én fogságba esett, s az angolok hazaszállították 1946-ban az egész egységet, kivéve azokat, akik nem akartak hazatérni. „Csak két halottunk volt, gombamérgezés következtében. Sic transit gloria mundi, miként a rómaiak mondták.“ * * * Ilyen körülmények között semmisült meg, pusztult el a Dobó István nevét viselő 14. egri honvédgyalogezred és ikerezrede, a 44-es. Úgy hisszük, oly témáról iparkodott tárgyilagos és hiteles képet adni Olvasóinknak, melyről eleddig tudomásunk szerint egyetlen mondat sem jelent meg, egyetlen részeseményt sem publikáltak. Minden túlzás és nagyképűség nélkül állítom a történész rideg tárgyilagosságával, hogy a három részből álló tanulmány közreadásával a Hevesi Napló minden vitán felülálló feladatot teljesített. 36 V. évfolyam 1995. március hó. 1. szám
