Hevesi Napló, 5. évfolyam (1995)
1995 / 4. szám - VERS - PRÓZA - Varga Alexandra: Jenny-hez
Bolyong és borong, zsibong itt minden, meglódult napok, ködbefutó tél, mocskos víz fölött teng-leng az eszme, ki tudja mikor, hová, merre ér? 1956. december Varga Alexandra Jenny-hez ...Egyedül volt, de már nem magányosan... Ott állt, ahol a hegyek csúcsán sohasem olvad el a hó, a levegő kristálytiszta és hatalmas erdők zúgnak csobogó folyamok mentén. Lehunyt szemmel állt azon a helyen, honnan ősei sok ezer esztendővel ezelőtt — hazájukat elhagyva — az ember mellé szegődtek, nem szolgának, nem kiszolgáltatott vadnak, hanem társnak... S ő most visszatért ide, szívében fájdalmas boldogsággal - az álmaiban gyakorta megjelenő - végtelen szabadság honába. Hirtelen felszegte a fejét, orrlyukai megremegtek, egész testén izgatott rándulás szaladt végig. Ugyérezte, rohannia kell, talán meg sem állni többé. Nekilódult. A földet alig érintve futott, olyan gyorsan, amennyire csak bírta erővel. Elmaradtak mögötte a fák, a patakok, a sziklák. Ott messze, fehérlő hegyóriások hívták, végtelen távlatok lüktettek; csak rá várva! A késő délutáni fényben bíborló felhők ragyogtak az égen, megnyúltak az árnyak, és a hegy mögül kibukkanva, egyszerre meglátta a Napot. A vöröslő, korongalakú égi óriás szemkápráztatóan fénylett. A látvány lenyűgöző volt - de ő szinte észre sem vette, csak futott egyre tovább - egyenesen a Nap felé. Egy fényutat követett, amit csak ő láthatott, ami egyedül csak az övé volt. Kitárult előtte az aranyégbolt és talán nem is létezett más, csupán ez a szédítő-lángoló alkonyat! 0 pedig itt fenn, az északi sarkkör határánál végre megállt. Fejét az ég felé emelve figyelt. Erezte, nincs tovább. Nincs út semerre, amely visszafelé vezetne, de nem is kell legyen, hisz nem tér vissza soha többé, mert hazaérkezett... V. évfolyam 1995. december # 4. szám Varga Alexandra: ,, Sirály"
