Hevesi Napló, 5. évfolyam (1995)
1995 / 4. szám - VERS - PRÓZA - Fazekas Lajos versei
Fazekas Lajos versei Magány — csillagfénynél A magány szívedhez este jön, csak belép, nem kérdez, nem köszön. S mert tudja, hogy fáj: a szíveden ottmarad sokáig, csendesen. 2. A virrasztó szemek megőrzik a csillagfényt; ott tükröződik bennük, mint a könnycsepp, s mint a láz. — A virrasztó szemek csillagai: könnyek. 1. A torony Mint a torony, az ég árvája vagy, harangozni futsz, lelked liheg. Ismered az igaz meséket, e mesékbe rejtőzik szíved. Csak álmodsz, csak álmodsz, nincs valód. A fehér torony is álmodik, s hajnalban kis harangozóját várja: Téged vár — halálodig. — Gránit hitemből tornyot emelek, e torony őrizze a szívemet; homályában ülnek az emlékek, de ablakán áttörnek a fények; nem lesz haragom se már, se kincsem, csak az Isten lesz velem, az Isten. Magában tart Isten a dolgokért alkotott önmagához méltót: A világot.- Valamiért szép minden dolog, mit előbb lelkünk Isten-vággyal látott. V évfolyam 1995. december * 4. szám
