Hevesi Napló, 5. évfolyam (1995)

1995 / 4. szám - VERS - PRÓZA - Fazekas Lajos versei

Évmilliókig vajúdtak, galaxisokban égtek, s perc-halálukkal kihunynak csillagai az éjnek. Oly parányi és jelentéktelen nem lehetsz, hogy észre ne vegyen Isten szeme, sorsod sose téved Előle; s e Láthatatlan Élet magában tart, miképp a csillagot az ég. Szíriek határán át

Csillag-lovaid elragadták, Uram, az időm szekerét; szinte dobog a föld alattuk, szivárványos tőlük az ég.

Mint terhet, sorsom minden napját viszik, viszik a Nagy Ütőn, s hozzád vezet, Uram, e Nagy Út, vigyázz, hogy terhem ne hulljon.

Nem, nem dolgaim filléreit féltem, hanem az éjszakák álomra váltott aranyát.

Nem bánom, Uram, gyorsan repíts szirtek határán át; s eged udvarában várd lelkemet.

V évfolyam 1995. december * 4. szám