Hevesi Napló, 5. évfolyam (1995)
1995 / 4. szám - VERS - PRÓZA - Margittai Balázs: Látogatóban
Margittal Balázs: Látogatóban Ünnep körül... Az őszi alkony enyhe fuvallattal érkezett a kórház parkjába. A fák koronája aranylott a lemenő nap sugaraiban. Az öregember rezzenéstelen arccal meredt a távoli vörös bolygóra. Mintha fénytelen szeme most fedte volna fel a kozmosz legrejtettebb titkait. Az ápoló csendesen lépett a tolókocsi mögé. Kissé megbillentette és könnyedén megfordította. Az idős ember észre sem vette a változást. Öreg, markáns arca nem árult el semmiféle érzést, indulatot. Nem mozdult. Az ápoló sem sietett. Lassan köszöntött be az est. A beteget ellátták, lefektették. Szobájában állandó kis fény tartotta távol az éjszaka árnyait. Néha puha lépések hallatszottak, majd teljes nyugalom és végtelen csend borult az intézetre... a reménytelenség csendje. * * * A férfi újra az órájára pillantott; rohant, mint mindig. Este tíz, s még az autójában ül, útban hazafelé. Felesége és kislánya biztosan alszik. Fia már önálló: egy éve az egyetemi város kollégiumában lakik. Ők együtt a családja. Értük dolgozik, de alig látja őket. Néhány éve sikerült felelős beosztásba küzdenie magát, közvetlenül az elnök alá tartozik. Ő dönt minden személyi kérdésben. Beosztása hatalmat biztosít számára. Sikeres ember, — mondják ismerősei; apja fia, büszkélkednek a rokonságban! Hivatalos ügyek kavarogtak a fejében. A lakásba lépve az otthon kellemes melege és békéje nyugtatóan áradt szét feszült idegein és egész lényén. Felhajtott egy pohárka italt és belesüppedt kényelmes fotelébe. Rendezte gondolatait, és akkor hirtelen ödött az eszébe, hogy hamarosan karácsony lesz. A felismeréssel együtt egy megfoghatatlan, nyomasztó érzés kerítette hatalmába. Negyvenkét éves és most hirtelen megzavarta valaminek, - vagy talán valakinek - az emléke! Egy régi karácsony: a kedves otthon, az ízek, illatok és ajándékok régi-régi emléke!... Ott áll szüleivel a fa előtt és boldogan ölelik át egymást. Mindebből reggelre csak a zaklató érzés maradt, melyet nem tud hová tenni. Nem foglalkozhat vele, hiszen elkezdődött egy új nap, mely számára egy újabb kihívás. Irodájában gyönyörű, fiatal titkárnő várja, - a szeretője. Munkatárgyalás, ebéd. És ismét rátör az előző esti nyomasztó érzés. Élesen kirajzolódik emlékezetében erős, hatalmas termetű apja. Sikeres, korrekt férfi, akire mindig lehetett számítani. Ő volt a példaképe. Hiteles, okos ember volt, akit máig is gyakran emlegetnek. Régen gondolt rá, és egy éve már annak, hogy utoljára látta. „Majd a gyerekekkel együtt...” - mentegette magát, aztán rádöbbent, milyen közel is van az a szanatórium... Behívta titkárnőjét. Lemondatta összes aznapi elfoglaltságát. Nem magyarázkodott, nem mondta, hová megy. Egyszerre sietős lett! Autózás közben emlékeket idézett fel apjáról, s az együtt eltöltött időkről. - Hogy állt mellette az érettségijénél, amit a fiatalok első nagy erőpróbájának tartott! Tudásával, módszerességével, biztatásával segítette a felkészülésben. Milyen büszke volt fia kitűnő eredményére! A felébredt szeretettel, a mardosó önváddal is gyorsította a tempót, hogy mielőbb apjához érhessen. V. évfolyam 1995. december # 4. szám 17
