Hevesi Napló, 5. évfolyam (1995)
1995 / 4. szám - VERS - PRÓZA - Margittai Balázs: Látogatóban
Kora délután érkezett a kórházba. Először a főorvost kereste, akitől kérdéseire nyugtalanító választ kapott: idős apja állapota nem romlott, de nem lehet csodát várni, a teljes leépülés idő kérdése. Életerős apja helyett ráncos, összeaszott öregembert talált az ősfákkal szegélyezett, ápolt parkban. Tolókocsijában üldögélt. Csak nézte a naplementét. Nem ismerte meg a fiát. Tekintete a semmibe révedt. Idegen számára úgy tűnt volna, mintha súlyos problémák megoldásán gondolkodna. A fiú nem próbált kapcsolatot teremteni ezzel a testtel. Már nem. Felidézte magában azt az energikus férfit, akit apjaként ismert. A betegség és az öregség együttes erővel gyűrték le. Hogyan is eshetett? Tíz éve annak, hogy rezzenéstelenül tekint egy távoli, nagyon távoli pontra. Az agg férfi arcára váratlanul idióta vigyor ült ki, majd valami vihogáshoz hasonlító földöntúli hangot hallatott. Néhány perc múlva kellemetlen szag terjengett. Fia egy pillanatig elborzadva, értetlenül állt, azután összeszedve magát ápolóért sietett. Az öreget tisztába tették és lefektették szobájában. - Maradt még egy kicsit a műszerek neonfényeitől rideg helyiségben, majd aztán a tehetetlenségtől elkeseredve elment. Elmenekült. * * * Megrendültén! Nem tudta, nem akarta elfogadni, hogy egy értelmes, becsületes emberi életnek - így van vége! Összeomlott! Üresnek, értelmetlennek érezte eddigi életét. Sajnálta apját, sajnálta önmagát. Rémülten gondolt arra, hogy reá, mint apára és gyermekére ugyanilyen sors vár! ? Lassan hajtott hazafelé. Eszébe jutott a közelgő karácsony. Micsoda karácsony!? Megfogadta: változtatni fog, új életet kezd! Ezentúl odafigyel a pillanatra, gyerekeire, feleségére, ameddig csak lehet. — Csak egészen halványan derengett gondolataiban egy kérdés: „Lehet-e még? Hogyan lehet? Hogyan kell?” Másnap fáradtan, kedvetlenül ébredt. Megszokott, gépies mozdulatokkal készült az útra. Gondolatai már az új nap új tennivalóin jártak, és ezek most mindennél fontosabbak és lényegesebbek lettek. A tegnapi fogadkozások szétfoszlottak, mint a buborékok! * * * Az öreg meg csak ült és nézte a naplementét. Ő már tudta a lényeget, csak nem mondhatta el senkinek! V. évfolyam 1995. december * 4. szám
