Hevesi Napló, 5. évfolyam (1995)
1995 / 4. szám - VERS - PRÓZA - Némedi András versei
Atlaszok Tirátok dől le, ami csak nehéz: kemény tél, rohasztó hőség. Tirajtatok reng súlyával az égbolt. Atlasz-vállatok ilyen erősség! Az arcotokon törik meg a nap, ti álltok elé ki bátran, mögöttetek, barna óriások kényeztetve tart hűvöst a sátram. Görnyedtek s mégsem, sohasem estek el s össze még kevésbé törtök. Értetek már ki tudja mióta hadakozik Isten és az Ördög. Az almafák között Hátam mögött a lombok összecsaptak, s kívül rekedt a lárma, gond, dolog. Agat pöccintve surran itt a sejtés, arcon legyint, és rátok gondolok. Itt bujdosom a roskadt almafák közt, hová, tudod, hogy alig egy hete vezettelek be szótlan izgalommal, mint rejtekébe félszeg remete. A föld felázott, megkelt. Pára ver ki minden parányi pórusán, s a lágy homok, amelyre fekszem, álmaimnak fülledt alom, - vagy inkább melegágy. Eső-ütötte lábnyomok: az emlék. Meglátszik súlyzó léptein a bölcs. A gondolat s a hátsó pászta mélyén egy hang se moccan. Érik a gyümölcs. V. évfolyam 1995. december # 4. szám 15
