Hevesi Napló, 5. évfolyam (1995)
1995 / 4. szám - VERS - PRÓZA - Víz László: Padova
netet a lépcsők más-más színű márványa képezi. Itt van Gattamelatának, azaz fekete macskának nevezett Erasmo da Narni padovai hadvezér szarkofágja: márvány alakja fedetlen fejjel, páncélban fekszik a hadijelvények alatt. A főhajótól hat oszlop választja el Szent Félix kápolnáját: oltára magas, elől lépcsős emelvényen áll, fő ékessége a veronai Altichiero két freskója: az oltár mögötti falon a keresztrefeszítés a boltozat alatti lunettákban Szent Jakab legendája. Hátrafordulunk és egyszerre megpillantjuk, amit keresünk. Atellenben, a bazilika másik oldalán valami ragyog és feketéllik. Feketéllik az embergyűrű, mely körölveszi az ékszerként ragyogó kápolnát. A vonzásnak nem lehet ellenállni, az ember önkéntelenül megindul. Nem túlzás az, hogy ékszer: a homlokzat aprólékos tagolása, a színes márványberakások, az oszlopokat összekötő ívek faragásai, a bronz, ezüst és arany alkalmazása, mintha törekedne is erre a hatásra. Az oltár itt is márvány emel vényen áll; miséznek. A gyertyák fénye sokszorosan verődik vissza minden irányból. Csend van, tisztán hallani a pap halk szavait. Az emberfolyam lassan körbejárja az oltárt. Először nem értjük, miért? De aztán mi is beállunk a sorba. 10. Életének könyvtárnyi irodalma van. Méltatói Szent Ferenc és Szent Bonaventura, a Próféta és a Teológus közé helyezik. Ferenc fennmaradt beszédei nem szónoki művek, hanem egy prófétai lélek látomásainak, revelációinak kifejezései; egyszerűek, izzóak, szuggesztívek. Bonaventura a legnagyobb ferences teológus, egyháztanító, „szeráfi doktor”, zseniális és mélyenlátó. Antal küldetése az volt, hogy embereket halásszon. E cél szolgálatába állította teológiai műveltségét - melynek ezért nem elvontnak, hanem nagyon is gyakorlatinak kellett lennie -, és ragyogó szónoki képességeit. Mint szónok, a korabeliek élvonalában állt. Tudatosan alkalmazta az ékesszólás szabályait, hiszen minden eszközzel az evangéliumi ige hatékonyságát akarta szolgálni. Működése nyomán kibékülnek az egymással háborúskodó családok, szabadon engedik a foglyokat, vagy legalább emberségesebben bánnak velük; az uzsorások - akiket lelketlenségükért emberevőknek, ragadozó farkasoknak nevez - leengedik a ma már szinte hihetetlennek tűnő kamatlábakat. A padovai szenátus 1231-ben enyhíti az adósokra vonatkozó rendelkezéseit. Működését az a hit inspirálta, mely hegyeket mozgat. Útját és prédikációit az erkölcsök megjavulása, az evangélium szellemének teijedése és - mintegy isteni garanciaként — számos csoda kísérte. A Szent Ferenc halála után tartott káptalanon Emíilia tartományfőnökévé választják, de ez nem jelenti életformájának megváltoztatását. Működésének kiindulópontja Padova lesz, de éppen úgy járja a városokat és falvakat, szüntelenül prédikálva és a bajok enyhítésén fáradozva, mint korábban. Csak néha-néha vonul vissza néhány napra, vagy hétre valamelyik remeteségbe, hogy összeszedje a végletekig kimerített testi és lelki erejét. Nagyon szerette Padovát, legsikeresebb működésének helyét. A város is szerette őt: hallgattak szavára, megfogadták intelmeit. A guelfek és ghibellinek háborújában Padova a pápa pártján fogott fegyvert. Hosszú időn át folyt a küzdelem, melyet a túloldalon Hl. Ezzelino da Romano, Verona ura irányított, II. Frigyes császár rokona és helytartója. Ez a fejedelem még a középkori uralkodók közül is kitűnik embertelen zsarnokságával, féktelen kegyetlenkedéseivel; még a tárgyilagos történetírók is válogatott jelzőkkel illetik, „...még mindig vérzik a táj az Ezzelino ütötte sebektől...” - írta Petrarca jóval később erről a vidékről. 1229-ben Padova csatát vesztett, s Ezzelino igen sok foglyot hurcolt magával, akiket túszokként kezelt és nem akart később sem hazaengedni. Antal, betegen és kimerültén, Veronába ment, felkereste a zsarnokot, és bátran szembenállva vele, követelte a foglyok szabadon bocsátását. A kérés teljesítése Ezzelino politikai terveinek felborulását jelentette volna, ezért a foglyokat nem volt hajlandó kiadni. De őszintén megrendítette a félelmet nem ismerő szerzetes szokatlan fellépése, aki V. évfolyam 1995. december # 4. szám