Hevesi Napló, 5. évfolyam (1995)
1995 / 4. szám - VERS - PRÓZA - Víz László: Padova
fel a szószékre és mondjon valamit! Ez a parancs vetett véget a fiatal szerzetes önkéntes inkognitójá- nak: olyan prédikációt mondott, mely egyszerre feltárta roppant tudását, alapos szentírás-ismeretét - hosszú részeket tudott idézni az 0- és Új-Szövetség legkülönbözőbb helyeiről -, előadásának tüze, lelkeket megmozgató és magával ragadó ereje pedig szellemének valódi mélységét. Ez volt a híres első szentbeszéd, a „prima predica”, amit olyan gyakran megfestettek a századok folyamán, s egyik jellemző motívuma Szent Antal ikonográfiájának. Ettől kezdődik egyrészt a Szent hitszónoki diadalútja, az a sohasem szűnő önemésztő munka, mely nyolc év alatt elpusztítja életerejét és korai halálát okozza. Elöljárói rádöbbennek, micsoda kincset birtokolnak anélkül, hogy eddig tudtak volna róla. Pré- dikációs körútra küldik Romagnába, mely az egész tartományt felrázza. Híre szélnél sebesebben jár előtte: a mezítlábas fiatal szerzetest úgy fogadják a városokban, mint egy fejedelmet. A templomok szűknek bizonyulnak, és Antal a tereken kénytelen beszélni. Szavai, melyek bűnbánatot, békét, irgalmasságot és szeretetet hirdetnek, úgy hullanak a meggyötört lelkekre, mint a balzsam. Amikor megnyílik Bolognában az első ferences teológia, Ferenc atya kívánságára Antal lesz annak első tanára. De a viszonylagos nyugalom nem tart sokáig. Észak-Itáliában és Dél-Franciaországban felüti fejét az albigensek tévtana, s elöljárói újra útnak indítják, hogy a szó hatalmával hódítsa vissza az el- tévedteket. Fáradhatatlanul jár városról városra, útját siker és kudarc kíséri: hol újongással, hol gúnyolódással fogadják. Nyilvános vitákat rendez, felkeresi az egyházból kiváltak vezetőit. Vitatkozik, érvel, bizonyít, a Szentírást és az atyákat idézi. Soha nem nyúlt az erőszak fegyveréhez, pedig megtehette volna, mint annyian akkor és később is. De ez a tüzes portugál fiatalember, akit első látásra megbűvült az assisi Szent új ideálja, már akkor tudta, hogy erőszakkal nem lehet hódítani és menteni, csak leigáz - ni és ölni. Meggyőzni akart, szóval és példával. Nyila és kardja igehirdető ajka és nyelve volt. Fennmaradt prédikáció előtti imájában így könyörög: „Nyújtsd ki kezed és érintsd meg ajkamat; add, hogy éles kard legyen szavaid teijesztésére; nyelvemet pedig hegyes nyíllá tedd, Istenem, hogy eredményesen hirdesse csodáidat. Küldd el, Uram, Szentlelkedet szívembe, hogy értsek, értelmembe, hogy helyesen vélekedjem, lelkembe, hogy elmélkedni tudjak. Küldd el sugallatodat, és sarkallj kegyességre, szentségre, irgalmasságra és jámborságra; őrizd és tápláld, elejétől végig, minden gondolatomat, minden érzésemet...” Ő már nem élt, mikor a meg nem tért albigensek Montforti Simon gróf kardja alatt hullottak el... 9. Közben a via Luca Belludin kiérünk a bazilika terére. Keleti álom... - mondja az útikalauz. Szokatlan, első látásra bizarr és meghökkentő. Az épület bizantizáló, de román, gót és arab motívumokkal keverve; magán hordja egész történetét. Alapkövét Szent Antal halála után tették le, de építése két századot vett igénybe. Nyolc kupola fedi a 118 m hosszú templomot, közöttük minaret-szerű karcsú tornyok. Míg a szem mindezt bejárja és számbaveszi, feltárul az elemekben elrejtett szépség, az épület kölönös harmóniája, sajátságos ritmusa. Jobbra a kolostor illeszkedik hozzá, bal sarkától harminc lépésre Donatello híres lovasszobra, a Gattamelata áll a tér sarkán. Bent misztikus félhomály, az áhítat illatától nehéz levegő. Ebben a templomban nyugszik 0, itt vannak elhelyezve legféltettebb ereklyéi. Mondják, hogy ünnepein százezres tömeg gyűlik össze; most — hétköznap délelőtt — párszázan vagyunk. Állandóan jönnek és mennek - a helybeliek „beugranak” egy imára a sírhoz, a turisták és zarándokok ritkább vagy sűrű áradása sohasem szűnik —, de mindenki lábujjhegyen, lehajtott fejjel. A „spiritus loci” még a mindenütt frivol túristára is hat. Jobbra indulunk az oszlopok között. Az Oltáriszentség kápolnája gót stílusú, falainak kék-fehér- vörös csíkozása keleties benyomást kelt. Padlója vörös, az oltár pedig fehér márvány, köztük az átme10 V. évfolyam 1995. december # 4. szám
