Hevesi Napló, 5. évfolyam (1995)
1995 / 3. szám - SZÍNHÁZ - Dr. Nyíri Iván, Erős Péter, Murawski Magdolna és Farkas András jegyzetei
Ha klarinéton fújják... Egy színvonalas zenei est a Movendo Kamarakórussal Telefonon szóltak rám, ha érdekeset akarok hallani, pénteken este hétkor az Ifjúsági Házban, ott is az átriumban fellép ä MOVENDO Kamarakórus, Sz. Fass Márta együttese. Nem kaptam műsort, csak utólag, így az első, az egyetlen benyomás, minden előkészület nélküli tapasztalat alapján írom, amit fontosnak tartok. Mert fontos lejegyezni ezúttal, hogy ez a MOVENDO, ez a rendre bővülő-izmosodó gárda átalakulóban, útkeresésben van. A baráti társaság nemcsak nézi, érti is a kottát, úgy, ahogyan azt a szerzők leírták, elgondolták. Öröm érezni, hogy ezek a fiatalok — lehetnek harmincán - önmaguk kifejezésére törekszenek. Innen tehát nem hiányozhat a reneszánsz idők dallamvilága, a barokké sem. Scarlatti Isten-dicsőítése épp úgy belefér ebbe a repertoárba, mint Marenzio, vagy Gastoldi canzonettája, Rossini ájtatossága (0, salutaris hostia), vagy hogy még tovább lépjünk az időben, Paul Ladmirault dallama, netán Musszorgszkij zarándok kórusa a Borisz Godunov-ból. Még mindig ide sorolnám Stravinszkij Ave Mariáját is, noha ez a hullámzó lebegés inkább a tengerek csillaga (maris Stella) metaforájára emlékeztet. Ez mind az európai, a klasszikus idők, a romantikával is fellazított korszakok érzésvilágát for- rósítja fel. Mintha arra figyelmeztetnének a szerzők és műveik, hogy az állandóság tudata, az eszmék állócsillagai fölött ott van az Isten és ezt a méltóságot, ezt a fenséget nekünk el kell fogadnunk. Brenchley Allelujája vezetett innen át egy másik, egy közelibb, talán ezért is bonyolultabb érzésvilágba. Az emberi lélek olyan tartományába, ahol más hangsúlyok, más csillagképek uralkodnak. Ahol a hang az emberé és az emberről, az ember miatt szólt. Brenchley is, Malcolm Arnold is, A Young- Heyman szerzemény is, Jerome Kern Mississippi-je és Sugár Rezső sapphoi dalai is másról szólnak. Az emberről, aki itt bolyong, ebben a nyomorúságokkal teli tájban, amit Földnek neveznek. Amíg a kórus — nagyon fegyelmezetten — ízlelgette-kóstolgatta ezeket az érzéseket, még csak éreztem a rokoníthatóságot mindazzal, amit a korábbiakban hallottam. Ám amikor Nádas Csaba rázendített Malcolm SQnatinájára, főképp annak lassú tételére, már nyilvánvalóvá vált: Fass Márta és társasága - a szólisták is az együttesből léptek elő! - nem véletlenül elegyítik a letűnt századok érzésvilágát a romantikával, az azontúlival és a még azontúlibbal; az európait, az amerikaival netán, mert feszültséget akarnak teremteni, akár egy órányi időtartam alatt is bemutatni, mekkora erők mozognak a mai ember érzelmi életében! Inkább azt szerették volna beláttatni, hogy a két szemlélet, a fenségesre sikerült Isten-kép mellett létezik a mai ember fogalmazványa magáról: és ez a magány. Vagy inkább így mondanám: az ember bevallja, hogy magára maradt, gyötrődik magával. Nehezen tudja elviselni mindazt, amit átélni kénytelen. Riadtan gondol mindarra, ami körülveszi. Csak a magányra? Mikor véget ért, a koncert adta hangulat alapján mondtam a magamét, — azt, amit leírtam. Zenész-barátom megütközött: Hogyan gondolom azt, hiszen ez & Nádas Csaba, ez a háromgyerekes családapa és gyakorló főiskolai hallgató örömből zenél, míg Marik Erzsébet zongorán érezhetően megértő partnere abban, amit a klarinét kivall? Meg hogy a MOVENDO minden tagja hisz a közösség átfogó erejében, abban a zeneszeretetben, egyáltalán emberi szeretetben, ami kizáija a negatív magányt? Igen-igen, válaszoltam, ez mind igaz, de nem mond ellent annak az érzésemnek, amit a magányról, a mai ember hangúlyairól gondoltam és gondolok. Händel D-dúr szvitjéből trombitálhatott Nagy Zoltán pattogósán, tele barokk optimizmussal és lelki erővel két tételt, ám Káló Zsolt szólójával együtt az amerikai szerzők dallamkezelése, érzelmi töltete arról beszélt, amiről most én írok. És ezen az sem változtat — mármint az élményen - hogy befejezésként Bárdos Lajos egyik kedves műve került elő az énekesek a kottafüzetéből. Nyomon kell követni ezt a MOVENDO-t, mert minden fellépésük meglepetésnek számít. Legalábbis nekem! (FA) V évfolyam 1995. ofetóber # 3. szám
