Hevesi Napló, 5. évfolyam (1995)
1995 / 3. szám - SZÍNHÁZ - Dr. Nyíri Iván, Erős Péter, Murawski Magdolna és Farkas András jegyzetei
Művészek Helsinkiből Egy fuvola, egy zongora és... A hazajáró és hazavágyó Hibay Éva - tanít Helsinkiben a Zeneművészetin - már tavaly bejelentkezett, hogy szeretne koncertezni Egerben, hiszen egri, a nagyapjáról nevezték el a Dr. Hibay Karoly utcát. A vágy és a terv megvalósult és a finn zongoraművésszel, Ilmo Peitso-veí kamarazenéitek a Megyei Művelődési Központ dísztermében: a nyári hőségben, a régen-volt iskolatársaknak, ismerősöknek, rokonoknak, azoknak az egri zenebarátoknak akik még emlékeznek a hosszúhajú, energikus fiatal lányra, a tévé Ki-mit-tudjából is. Meg általában a zenéből is. A fuvola-est programját J. N. Hummel (1778. Pozsony - 1837., Weimar) D-dúr szonátájával vezették be. Hummel Mozart és Salieri keze alatt növekedett zeneszerzővé, zongoraművésszé és karmesterré. Kaptuk is azt a ragyogó, a mesterektől rááramló lelkiséget, a könnyed hangulatot, a hirtelen játékosságot, a táncszerűséget is itt-ott, az élet derűjét, olykor izgalommá alakult fordulatait. Technikáját áthatja a kor szelleme, az a rutin, ami a legnagyobbakat jellemzi. Nem hiába volt és maradt meg tekintélye élete utolsó fordulatáig. A szonáta bravúr-darabnak is felfogható, Hummel csaknem mindent megtanult szellemi mentorától; így is elbűvölt jól idézett muzsikája. Ezzel a nagyon kellemes bevezetéssel vezetett rá a két művész G. Fauré Fantaisie (Op. 79.) című zenei elmélkedésére. Ha ebben a műben nemcsak a gyors és szellemes váltásokat élveztük, az azért is van, mert Hibay Éva az érzelmeket sem hanyagolta el, amik egy ilyen muzsikálásban óhatatlanul működnek. A harmadik szám G. Enescu (1881-1995) román szerzőtől származik, aki Bécs után, Párizsban Massenet - és Fauré-tanítvány, de hegedűművész is, Brahms, Wagner hatása alá is kerül. Stílusán, mondanivalóján érződik, hogy ő sem hanyagolta el a román folklór kutatását. Mégis mintha a francia nagyok tették volna rá a legmélyebb benyomást, szellemesen és elegánsan zenél. Amit leírt, azt őszintén átélte, ezért is hallgattuk őt odaadással. A negyedik szerző ugyancsak a második vonalból - ha a sikeres és tündöklő pályát befutó kortársakhoz méljük őt - C. Reinecke (1824-1910), aki tizenkét éves korában adta első hangversenyét, tehát csodagyereknek számított, ahogyan azt a kor megkövetelte. Pályáját Lipcsében fejezte be ez a zongoraművész-karmester, aki elsősorban zongoristaként interpretálta-értelmezte Mozart muzsikáját. Romantikusan, mégis elmélyültem Amiért a négy zeneszerzőt ilyen részletesen felvonultattuk, annak két oka van. Az egyik: Ez a két előadó- művész nem akart csillogni fesztiválszámokkal. Úgy válogatott a kamarazene egyébként is gazdag irodalmából, hogy kiderüljön: Mozarttól kezdve másfél századon át írtak elsőrendű zenét, kiválóan képzett muzsikusok, akik koruk emberi kiválóságai is voltak. Azzá váltak, mert az igény működött bennük, az a mára már alig-alig tapasztalható becsvágy', ami a latin mondásban így szól: ad maiora natus sum (nagyobbra születtem). A másik ok: Örömünkre szolgál, hogy ezek az érzékeny idegrendszerű és jól képzett zenészek visszavezetnek minket ahhoz a klasszikus Európához, ahhoz a szellemi egységhez, amikor az európai ízlés és gondolkodás, az európai művészeti szemlélet és a görögöktől eredeztetett etikai rend, a kereszténységgel eggyéötvözve szolgálta az öt kontinens lelki irányítását. Mára ez az Európa nem létezik. Minden divathullám átsöpör rajta, ami szellemi, anyagi és társadalmi diktátuma a gazdag és hatalmas Amerikának. (USA) Évről évre érezzük ezt a szellemidézést orgonán, hangszereken, szimfonikus zenében. Ez a művészi gondoskodás jól esik a mai szellemi zűrzavarban és sivárságban a közönségnek. Akkor még inkább, ha ezt a vigaszt messziről hozzák, mert ez annyit is jelent, hogy nemcsak mi, csóró közép-európaiak áhítozunk erre a vigasztalásra, feltöltődésre. Rock-idején, decibelek harsogásában mélyen megfürödve, amikor az idegek borzolása ilyen-olyan tobzódásokban fulladhat ki. Hibay Éva és Ilmo Peitso ezért és ezzel kötelezte hálás tapsra az egri közönséget. V. évfolyam 1995. október * 3. szám 47
