Hevesi Napló, 5. évfolyam (1995)

1995 / 3. szám - SZÍNHÁZ - Dr. Nyíri Iván, Erős Péter, Murawski Magdolna és Farkas András jegyzetei

Fellegiáda a Franciskánus udvarban

A Muzsikáló Augusztusnak egy kedves, vihar és eső nélküli estéje volt és maradt meg emlékezetemben Fellegi Adómnak köszönhetően. Ez a kitűnő zongoraművész azzal láncolta magához már korábban Eger zeneértő közönségének egy jelentős hányadát, hogy nemcsak előadja az általa kiválasztott műveket, mint évekkel ezelőtt Beethoven összes zongoraszonátáit, de hozzáadja azt a másik önmagát is, azt az európáért, a klasszika-filológiától a legújabb történeti és művészet-történeti ismeretekig tájékozott és tájékoztató magyar értelmiségit is, aki minden emberi jelenséget a létezés bonyolult, felrajzolt, feltérképezhető összefüggéseiben lát. Akar láttatni. Közben azt is szeretné, ha ezeket az összefüggéseket mi is hozzáadnánk ahhoz, amiről ő, a zenélő, a hangszer útján élményhez szeretne juttatni.

Fellegi Adám számára egy ilyen maga által választott-szerkesztett szövegi keretben lebonyolított hangverseny nemcsak muzsikusi feladat. Mára ő az az egyszemélyes show, az a mutatvány, amely a program középpontjába kínálja, odateszi, beleállítja az előadandó művet, esetleg műveket, hogy aztán azt szóval-dallal-talán sokkal, adatokkal, hasonlatokkal körülrakva adja-ajándékozza barátainak. És itt nem a kiszólás, megszólítás szerint érti-érzi a hallgatóságot barátoknak, hanem a lelki közösség okából elsősorban, akikről az a véleménye, hogy a vérségi rokonság és az érdekből hozzánk csatlakozók közötti térségben léteznek. Akikért sok áldozatot illik és érdemes hozni.

Ő például ebben az eltűnt augusztusban délután beült a kocsijába, hozta iráni partnerét, a Franciskánus udvarban nekiálltak a próbának, az belenyúlt a hangverseny kezdési idejébe, őt azonban nem zavarta semmi, csak verte a zongora billentyűit, a gordonka is zengette a futamokat, a beülő közönség meg csak figyelte, hogyan hangolódik rá a következő órákra ez a két kemény akaratú zenész. (A hangverseny után éjféltájban már vezette is kocsiját Pest felé.)

Mielőtt a Goldberg-variációknak, ennek a nyolcvan perces Bach-műnek neki kezdett volna - természetesen nem az egész változatsorozatot játszotta el, hanem csak sok-sok érdekes rá, a Fellegire jellemző részletet -, bevezette ezt a játékos-szellemes alkotást a mű keletkezése körüli tudnivalókkal. Hogy akadt egy gazdag, a Goldberg, aki— ideje lévén tengernyi - azzal múlatta magát, azzal űzte el unalmát, hogy ezekkel a variációkkal, változatokkal ringattatta az órákat, az agyát, a szívét. S Bach megkapta a magáét aranyban. S ha most ő, Fellegi arra gondol, hogy az az arany mekkora honorárium volt, szédülni kezd mai anyagi helyzete okán.

És mégsem ez az anekdótaszerűség fogta meg a közönséget, a zongorista hűséges barátait, hanem a játék. Az a ráhangolódás, az övé, nem a miénk, ahogyan beleveszni látszott a néhány hangból álló futamrendszernek az elővezetésébe. Szinte hallottuk a nagy barokk mester nyögősen felhangzó susogását ahogyan és amikor az egyes hangok egy újabb szellemi intésre más-más táncformációba kezdtek. Nekünk első hallásra kellett vele mennünk, ä zongora avatott mesterével az ismeretlenbe, a változások és ismétlődések zsákutcáiba. Mire ő csak úgy, két kottalap átsimítása közben megjegyzi: Hónapok óta tanulom, ismétlem ezeket, és máris úgy érzem, mintha hallanám ezeket a nagyszerű rögtönzéseket. És a rögtönzés-kifejezés nem hat hamisan. A zenész, az alkotó, a hangok igazi tanára ugyanis a teremtés pillanatában rögtönöz, leúja a belső hallásból kiigazodókat. S mire végigjátssza egyszer-tí- zszer-ezerszer, lecsillapszik az, amit első érintésre írnia, átadnia kellett -r a többieknek.

Feloldásként még jött Beethoven az A-dúr szonátával, Bach G-dúr szvitjével, Faure, de Falla, Csajkovszkij, Chopin és Dabidor szökkeneteivel - itt társként Koussay Hussain csatlakozott gordonkával. De az alapélményt, azt a sokáig megőrizhetőt a Goldbeig változatok adták - Fellegi tálalásával, stílusával. Addig is, amíg az egri közönségnek be nem mutatja az egész művet, mert Egernek tanulta meg. Ezért is őrizzük ezt az estét a Franciskánus udvarból.

V évfolyam 1995. obtóber * 3. szám