Hevesi Napló, 5. évfolyam (1995)
1995 / 3. szám - TÁRSADALOM - TUDOMÁNY - Török József: Őszelői gondolatok
TÁRSADALOM — TUDOMÁNY Török József: // Őszelői gondolatok A történelem s ezen belül az egyháztörténet fölötti elmélkedések területéről átrándulm a jelen kor és társadalom mezejére s annak egy jelenségét körbejárni, megszemlélni - egyszerre vonzó és taszító az idő dimenzióját állandóan igénylő s érzékelő kutató számára. Vonzó, mert a történelem az élet tanítómestere; taszító, mert állhatatosan él az a tévhit, ami szerint a jelent csak szociológiai fölmérésekkel, közvélemény kutatással, és egyéb, sok-sok aprómunkát igénylő vizsgálódással lehet érvényesen megközelíteni. Aki viszont ismeri a szociológiai fölmérések technikai, módszertani gondjait, manipulálhatóságát, nem is beszélve a közvélemény kutatás eredményeinek interpolált voltáról; az képes a pusztán fürkésző emberi szellemről is föltételezni, hogy a valóságot megfigyelései egybevetése, gondolatai egybegyűjtése és következtetései megtétele révén kellő mértékben megközelítheti. Ez utóbbi pedig magában hordja a közreadás, mások elé tárás igényét még akkor is, ha a mondanivaló szerény és egyszerű, olyannyira, hogy bárki más megfogalmazhatta volna. Környező világunkban minden összeomlott, amit a filozófiai marxizmusra a hatalmi elittől támogatott s annak elkötelezett értelmiségiek több, egymást követő nemzedéke fölépített. A politikai gazdaságtan, akár a szocializmust, akár a kapitalizmust vizsgálta „tudományos” eszközökkel, nem teljesítette az előre megjósolt várakozásokat, s képtelen volt a gazdasági életet beszorítani a maga papírmasé formái közé! Lehetne végigvenni soijában a részterületeket; ám időt és energiát kímélve egészen egyszerűen kijelenthető: a marxista filozófia magával az emberrel nem tudott mit kezdeni, az ember helyét nem találta meg sem vertikális, sem horizontális vonatkozásban, látványos csődjének ez az elsődleges oka. Más szavakkal élve: nem volt érvényes tanítása az emberről, nem volt antropológiája. A két szakállas bölcs elmélkedései az emberről, családról, már a maguk korában is avittnak bizonyultak, mérhetetlen unalom érzetét keltették az olvasóban. E tárgyban az utókor fölényesen legyinthetne, ha nem akarták volna a hatalom emberei a következő nemzedékek mérhetetlen kárára a társadalmi fejlődés oltárán, nem mellékesen, hanem tudatosan feláldozni mind az egyént, mind a családot. Sajnos, hiányoznak azok az összehasonlító tanulmányok, amelyek a kommunizmus és a nemzeti szocializmus egypetéjű iker-mivoltát vizsgálnák. A példákat hosszan lehetne sorolni az átnevelő táboroktól és pszichiátriai intézetektől kezdve a család, mint alapvető társadalmi egység külső, főként gazdasági és ideológiai eszközökkel történt tudatos szétrombolásáig, a nemzedék-ellentétek mesterséges fölszításának eszköze mellett számos más módon. A kommunizmus kötelező ideológiájának eltűnésével azonban az egyén és a család értékhordozó volta ellenére sem nyerte vissza a jelen társadalomban egy csapásra azt a közmegbecsülést, ami megilletné; sőt álságos, újabb és veszélyesebb, ideologikus ködök kezdik beborítani a terepet, hogy az igazi értékek ragyogását tompítsák, sőt teljesen lefedjék. Időközben pedig kiderült, hogy a 40 éves „sivatagi vándorlás” mennyi kárt okozott, elsősorban tíz emberek érzés- és gondolatvilágában. Az Ószövetségben a választott nép negyven év múltán megtisztultan jutott el az ígéret földjének határához; ez a csoda, mármint a szenvedésektőli megtisztulás a mi 40 éves vándorlásunkban résztvevők többségének nem lett sajátja. Az újabb ideológiák nem kapcsolódnak egyetlen személyhez, még csak filozófiai iskolához sem; egyszerre mindenütt jelentkeznek a posztindusztriális társadalmakban, diffúz módon, inkább hangzatos jelszavak mögötti jelenségekként, mintsem kiérlelt, egyöntetű filozófiai rendszerként. Veszélyességük, egyént-családot és ezen túlmenően társadalmat romboló hatásuk a maga igazában még nem eléggé kivehető, ám kevés erőfeszítéssel is könnyen kiszámítható és belátható. ^^^^»11 11 nn r • V évfolyam 1995. obtóber * 3. szám 37
