Hevesi Napló, 5. évfolyam (1995)
1995 / 3. szám - KÖZÉLET - Murawski Magdolna: Napló
KÖZÉLET Napló Izgalmas korban élünk. Szinte nem múlik el nap, hogy valami újabb változást ne közölne velünk a média. Személycserék, demokratizálódás, a megdönthetetlennek vélt uralmú párt megszűnése, újabb és újabb pártok, újságok alapítása: a születő demokrácia megannyi hírnöke. Az ember estik áll és tekintete kapkodva körbejár: ez mind mivelünk történik? Úgy érezzük, mintha nemzetünk egyik legdicsőségesebb korszaka, a reformkor tért volna vissza. Nem tudom, annak a kornak az embere hogyan érezhette magát. A mi emberünk, a sok hinni akarás és reménykedés ellenére kételkedő és szkeptikus. Nem csoda. Évtizedeken át megfosztották a hitétől. Sem Istenben, se hazában, se saját nemzetiségében nem volt szabad hinnie. Helyette mit kapott? Pártot és internacionalizmust. A boldog jövő ígéretét. Mindez szellemi tápláléknak olyan silány, hogy nem csoda, ha érzelmileg-szellemileg alultáplált társadalom lett az eredménye. (1989. okt. 19.) A média skizofréniája. Atv bongó sorsolására meghívták az öreglányok ügyeletes bálványát, Klaus Jürgen Wussow német színészt. Nagy felhajtás, virágeső s a műsorvezető, Gyulai István mindvégig következetesen professzor úrnak titulálta Wussowot. Ez épp olyan nevetséges, mintha Lawrence Oliviert- t a Hamlet eljátszása után egy életen át „fenség"-nek szólították volna. (1989. aug. 2.) Aki az embereket nem ismeri, a tömeget vezetni nem tudja, az ne akarjon népvezér lenni. Uralkodni csak az tud, aki szolgálni is remekül megtanult. Nem rossz értelemben, hanem a népet, a nép érdekét szolgálva, mindig a nép érdekét és jólétét szem előtt tartva. Csupán ennyi a titok. De erre a titokra születni kell. Akinek ez nincs a vérében, az nem fog beletanulni soha. (1990. jan. 24.) Az igaz hazafiság sohasem döngeti a mellét handabandázva. Van egy dolog, amiben kiváló és utánozhatatlan: ott, ahol és amikor kell, veszi a kardot, a tollat vagy a kapát, és csendesen, zokszó nélkül teszi, amit tennie kell. Senki figyelmét nem próbálja magára vonni, senkinek nem hízelkedik, csupán éli és cselekszi azt, ami abban az adott helyzetben a leghelyesebb. Elismerést, fizetséget nem vár és nem is fogad el érte. Hogyan is tenné, hiszen lelkiismerete szerint cselekszik. A becsület pedig hogyan volna megfizethető?! (1990. jan. 30.) Tündéri anakronizmus. Márai „ch”-val írja a „kolhoz” szót. Arisztokratikus írásmód egy olyan intézmény esetében, melynél alantasabb és durvább talán nem is létezett. Az Ember, aki elment a Holdra, nem azonos azzal, aki nem ment el oda. Az Ember, aki remekműveket alkotott, sem azonos azzal az emberrel, aki nem alkotott semmit. Szférájuk, lételemük sem volt azonos soha. Az emberiség mindig egy massza volt, mely erőnek erejével magába akarta gyúrni, olvasztani a más-arcúakat, akik tőle eltérőek voltak. Sokukat sikerült is. Kis eltérés — kis gyúrás, nagy differenciák — nagy gyúrás. Volt azonban minden korban egy bizonyos fajta ember, aki egy darabig tűrte a gyömöszölést, majd egyszercsak váratlanul szárnyakat növesztett, s csodálatos pályát futott be. S az ámuló embertömeg csak nézte. Egy részük szitkozódva nézte röptűket, mások álmélkodva gyönyörködtek benne: íme, az Ember. Pedig nem az Ember szárnyalt, hanem az isteni ujj érintésétől megáldott Szellem. V évfolyam 1995. október # 3. szám 3
