Hevesi Napló, 5. évfolyam (1995)

1995 / 3. szám - KÖZÉLET - Murawski Magdolna: Napló

Mindez emlékeztet a szárnyas hangyák röptére. De míg a hangyák az első pillanattól fogva tudják, mely társukból lesz szárnyas példány, s épp ezért különös gonddal ápolják, nevelgetik, addig a nyüzsgő embertömegnek halvány fogalma sincs ilyesmiről. Gyakorta csak a halála után jönnek rá, milyen szellemi nagyságot veszítettek, de addig buzgón, egy életen át próbálják beletaposni kiváló társukat az össznépi masszába.

(1990. jan. 30.)

Választási színjáték. Hangzatos szólamok tévén, rádión, újságokban lépten-nyomon mindenhol. Bennünket folyton europaizálni akarnak, egyebet se hallani, minthogy fel kell zárkóznunk Európához. S akik ezt hangoztatják, nem vesznek tudomást arról, hogy a nép eddig is európai volt. Sem értelmi színvonalunkat, sem lelkületűnket tekintve nem lehet más egyébnek mondani minket. Akik ekörül annyit hangoskodnak, azoknak kellene végié észrevenniük, hogy egyedül nekik van felzárkóznivalójuk, mert ők voltak azok, akik erőnek-erejével Ázsiát próbáltak csinálni kicsi hazánkból. Akik úgy lelkesedtek azért az „Ázsia-Balkán” színvonalért és társadalmi berendezkedésért, azoknak most volna jó ok odaemigrálni.

(1990. febr. 19.)

Marco Antonio de la Parra: Hűtlenek. Dráma két felvonásban. Házasság, párkapcsolatok, hűtlenség modern feldolgozásban. Érdekes és mégis triviális a maga nemében. Talán, mert maga a téma több évezredes. És mert az egész história valószínűleg mindig egy kaptafára ment. A lángoló szerelemtől a nagyon vulgáris veszekedésekig. A megunt feleség elhagyásának drámájától a válást kihevert asszony újra megkívánásáig. A szerelmében megbántott asszony szenvedésétől a nagyjelenetig, mikor visszakaphatná a férjét, de büszkén visszaadja neki a dobást. Hányán, hányféle alakban, hányféle in- kamációban tettük mindig ugyanezt. A téma egy-örök, az alakok sokasága oly végtelen, mint az emberi testetöltés variációi. A környezet és a szereplők beszéde tipikusan latin, de lehetne éppúgy pápua vagy eszkimó is. Egzotikus. Le fogom fordítani. De hol az a becsületes színigazgató, akivel tisztességesen tárgyalni lehet egy darab bemutatásáról?

(1990. júl. 6.)

Családom, növényeim: sziget ebben a szennyes korban. Egymás mellé kell írnom, mert mindkettő nagyon fontos nekem. Az élet bőkezű, jókedvű áradása, melyet a növényvilág vagy a gyermek teremtenek, a szeretet viszonzása szeretettel - ezt a felnőttek világáról nem mondhatom el -, ellenállhatatlan erővel bírnak. Jókain felnőtt világom úszta eszményei folyton hadilábon állnak az engem körülvevő világgal. Nem mintha hinnék az élet fehérre-feketére kivetíthető voltában, az annál sokkal árnyaltabb és sokszínűbb, de abban se hiszek, hogy az eszmények és a hit lesajnálása volna a járható út.

Korunk a post-post-post-avantgarde mocsarában fetreng évtizedek óta. Jó, a kommunizmus ránk-kényszerített voltát még csak elismerem. De csak mint államformát, nem pedig mint vallás-pótszert. S annak művészeti eszményévé lett kikiáltva az előző rendszer ellen iljonti hévvel lázadó avantgarde. S ezt úgy próbálják évtizedeken át életben tartani, mint a nyolcvan-valahány éves Mao- Ce-Tungot vagy a roskadozó aggastyán Brezsnyevet injekciózták fel ginsenggel és egyéb tápszerekkel.

(1990. jún. 18.)

Verga Malavogliái meglehetősen unalmasak. Talán a fordítás lapossága teszi (Imecs Béla), de olyan érzés a Malavoglia családot olvasni, mint a Szomszédok c. tv-szörnyűséget nézni. Közléseik unalmas, lapos közhelyek, talán a falusi pletyka szintjén mozognak, telve az emberek egymás iránti végtelen rosszindulatával. Folyton csipkedik és malignusan kritizálják egymást. Az embernek az az érzése, hogy ezek folyton figyelik egymást, senki egy lépést nem tehet anélkül, hogy a többiek ne látnák, s ezt

4

V évfolyam 1995. október # 3. szám