Hevesi Napló, 5. évfolyam (1995)
1995 / 1. szám - VERS - PRÓZA - Víz László: Ikrek - elbeszélés
Míg mosdott, hallotta a fogoly, hogy odakint felverik a párnát és a dunyhát. Mikor kiment, az asszony már a kemence padkáján feküdt, valami bolyhos bundafélével letakarva. Két fehér, gömbölyű karja a takarón feküdt. A magas, szikár fogoly ott állt az asszony fölött, kezében a gyertyával, és szótlanul nézte. — Mit akarhat tőlem? — gondolta, és furcsa, szokatlan érzések keveredtek össze a lelkében. — Feküdj csak le — mondta az asszony. — Ma éjszaka tiéd az ágy. Felébresztelek majd, ha itt lesz az ideje. A fogoly elfújta a gyertyát és a felső ablakon besütő csillagfénynél levetkőzött. Végignyúlt az ágyon, hogy csak úgy recsegett; gondosan betakarta magát, feje alá gyűrte a párnát. Olyan könnyűnek és sejtelmesen boldognak érezte magát, mint egy gyermek. Sőt még boldogabbnak. — Mit akarhat tőlem ez az asszony? — gondolta, és maga elé képzelte széles csípőjét, duzzadó melleit, telt, puha nyakát, fehér gömbölyű karjait, melyek a takarón hevertek, és szőke haját, ami kibontva biztosan leér a derekáig. — Jó éjszakát! — mondta az asszony. — Jó éjszakát! — felelte a fogoly. * * ❖ Az asszony elaludt. Fesztelen, nyugodt lélegzése elárulta, hogy alszik. Hosszan szívta be a levegőt, és valamivel mélyebb hangon, megkönnyebbülten lehelte ki. Dallamos, finom női lélegzés volt; a magas és mély hang ritmusos változása úgy hatott a fogolyra, mint valami bűvös muzsika. Újra és újra felidézte és ébren tartotta benne annak tudatát, hogy egy szép, egészséges, duzzadó mellű nő fekszik három lépésre tőle, álomba aléltan. — De mi lesz, ha mégse hal meg? — gondolta. — Igaz, hogy nagyon a végét járta, de mégse biztos, hogy meghal. Vagy ha igen, nem biztos, hogy ma éjjel. Ámbár valószínű. Reggel majd megtalálják a szalmán, és eltemetik az udvar sarkában. A többiek továbbmennek, én meg itt maradok ezzel az asszonnyal. Asszony? Igen, biztosan asszony. Lehet, hogy özvegy, elesett a férje, vagy fogoly a túloldalon. Itt maradok vele, amíg lehet, aztán elindulok haza. Vagy végleg is maradhatok, majd meglátjuk. Szép nő, szerencsés vagyok vele. Milyen kerek, puha nyaka van, és gömbölyű válla. Jó lesz vele... Lépteket hallott közeledni. Mintha többen is lennének. Az őrség jön érte — villant át rajta a gondolat; de amint közelebb jött, hallotta, hogy csak két csizma kopog. Egyenesen az ajtónak tartottak a léptek, egyenletesen, fenyegetően, könyörtelenül. Az őrparancsnok. Bejön, meglátja őt, előveszi a pisztolyát és agyonlövi. Ott az ágyban. A fogoly rémülten felült. Keze belemarkolt a dunyhába, szíve őrülten vert. A léptek egyre közeledtek. Talán az asszonyhoz jön. Talán afféle nő ez, akinek híre van a környéken. Talán azért is hívta be, hogy csapdába ejtse. Az asszony felé fordult, és kiáltani akart. De nem jött ki hang a torkán, és nem is tudta hirtelen, hogy szólítsa meg. Az asszony egyenletesen lélegzett, s a fogoly ebben az árulás újabb bizonyítékát látta. — Te asszony — akarta kiáltani, s már ugrott volna ki az ágyából, amikor a léptek megtorpantak. Valami csörög. A fegyvere — gondolja a fogoly. Aztán a kútlánc csikorog panaszosan, vödör csobban, s hallani, hogy a kilöttyenő víz visszahullik a kútba. Mindez végtelenül lassan és hosszadalmasan történik, és soha nem érzett megkönnyebbülést okoz. — Te drága asszony — gondolja a fogoly és lehanyatlik a párnára. A vizet húzó halkan fütyörészett, ivott és elment. A fogoly egy ideig nem gondolt semmire. Szégyellte az ijedtségét. Az ablakon át nézte az éjszakai derengést. — Derék asszony — gondolta aztán — és szép. Gondolatban végigsimította fehér bőrét arcától a csípőjéig. — Én meg azon gondolkoztam: mit akar tőlem? Hülyeség. Mit akar egy asszony? Egész természetes. De miért aludt el ilyen gyorsan? Jobb is. Nagyon fáradt vagyok. Majd holnap vagy holnapután. Jól megleszünk egymással... És ha mégse hal meg? V. évfolyam 1995. március hó. 1. szám 9
