Hevesi Napló, 4. évfolyam (1994)
1994 / 1. szám - KÖZÉLET - Az idő sodrában
sem vetettek a szemére, az elismerés csöpög az idézett beszámoló első mondataiból, akkor hogyan van az, hogy ő mégsem pályázott? 2. Mondtak valamit, vagy nem mondtak valamit Nagy Attilának, amiért odáig ment, hogy egy ötsoros programmal, pár utalással eddigi munkásságára ne szálljon be a ringbe? 3. Évek munkája után, miután N. A. a saját idegrendszeréből is kifizette a tanulópénzt a szakma birtokbavételére, hagyja veszni most eddigi hasznát eltékozolt éveinek? 4. Odaengedi a pályát és a lehetőséget egy feltűnően magabiztos kezdőnek, aki annyira tekintélynek érzi magát a városban, az újságíró szakmában, hogy egy végre kitűnő színházi produkció kapcsán, talán mert román szerző darabjáról van szó, odacsapja a képtelen megjegyzést kritikája végére, hogy Caragiale darabja „emészthetetlen"? Akkora ellenfélnek találta N. A. ezt a szakembert, vagy azokat, akik mögéje felsorakoztak, hogy nem ment bele a hatalmi harcba? Lennének további kérdések, kérdéseim is, de itt megszakítom a sort. Amikor elolvastam a tudósítást, hirtelen haragomban a fiatal újságírónőt szidtam magamban: nem vette észre, mekkora logikai bukfenc magasodik N. A. dicsérete és az utána közölt tények között? Valamit ki kellett volna emelnie, akárdr. Gyurkó Péter, akár Weil Zoltán, netán Katona Józsefné indokai közül, mert ők a kétharmados javaslattal nyilván meg akartak előzni, lehetetlenné tenni egy olyan színfalak mögötti, esetleg kocsmai megbeszélések folytán létrejött összesúgás érvényesülését, amely a legképtelenebb személyi felállásból, közrehatásból kreál valakit valakivé? Aztán rájöttem: az újságíró csak azt írja meg, csak azt vetheti papírra, ami megtörténik. Nem láttam a képviselői ülés közvetítését, nem figyelhettem az arcokat, utólag csak számolom az összesítés adatait: egy ember mondott nemet dr. G. L.-ra, noha sokkal többen dicsérték N. A.-t. Ezt az eseményt lehetett így produkálni, le lehet hozni az újság első oldalán, és senki nem kiabál: itt valami nem HEVESI NAPLÓ 1994. 1. 7
