Hevesi Napló, 4. évfolyam (1994)
1994 / 1. szám - VERS - PRÓZA - Szilvás István: A rögök sohasem hagynak el
hogy szomszédok lettünk volna. Itt meg, a határban, nincs is jobb egy jó szomszédnál. De mit tehetünk? Isten akaratából, igaz, de korán elment. Ezt dörmögte az utcabeli ember, aztán hallgatott egy sort. Talán azt forgatta a fejében, hogy jót szólt-e most, nem szakított-e fel alig hegedt sebeket a városból hazajöttek szívében.- Majd hogy, én is odakerültem - törte meg aztán a csendet, hátha ezzel a félmondattal enyhíteni tudja az előbbieket.- Hogy-hogy, Frici bátyám? - kaptam rá a tekintetem. Egyáltalán nem látszott rajta, hogy bántaná az egészségét valami. Cserzett arcbőrét kutattam, éppen olyan, mint amilyennek látom már évtizedek óta. Csak a másodnapos borosta, talán az lett őszebb, meg a tartása, a dereka hajlott volna meg egy kissé. Először hagyta, hogy ellibbentse a szél a kérdést, ám, hogy értette azért, egy jókora legyintéssel nyugtázta.- Tudod - adta meg magát -, beválasztottak ebbe a földigénylési bizottságba, s azóta csak eszem a mérget. Nehézfejűek itt a népek, mind csak követelődzik, fújja a magáét, nehéz szót érteni a maga fajtájával. Egymást marják a földért, kettőnek- háromnak is ugyanaz kellene, ha már a sajátjukat nem kaphatják vissza. Én meg számolok, osztok-szorzok, de nem lehet mindenki szájaíze szerint tenni. Nem bírta már a szívem, parasztember létemre szégyellem kimondani, hogy városi betegséget kaptam, infarktus... Átkozott lett a föld, búcsúztunk, miután körbejártuk a háromszor három holdat, s visszakocsikáztunk a faluba. Bólogattunk rá egyet, aztán abban maradtunk, hogy ha kell, tavasszal kőoszlopokat teszünk a karók helyére, ha meghagyja még őket a tél.- Hát akkor, sok szerencsét hozzá - rázta meg a kezem.- Úgy legyen, Frici bátyám. Meg egészséget,. Meg, hogy ne hozzon több szomorúságot a határt túró emberre a föld... 5 6 HEVESI NAPLÓ 1994.1.
